Az idei fel támadás ünnepe a nemzetek, a világ, a civilizációnk új életre való feltámadás közeledésinek üzenetét közvetíti amelyik egyben bátorítás mindannyiunk számára.

Szeretettel üdvözöllek benneteket drága barátaim.

A húsvét misztériuma,…..üzenete……nekünk, a világnak, az emberiségnek sőt még a természetnek is sokkal többről szól mint csupán egyszerűen Krisztus gyötrelmeiről, haláláról és feltámadásáról.

A jelenkori emberinek, a jelenkori generációnak inkább profetikus üzenetet hordoz mind sem egy vallási emlék amelyeket évről évre megszokásból megtartunk, megünnepelünk.

Hogy is érthetnénk meg a húsvét csodálatos jelentőségit, ha lélekben nem vagyunk nyitottak, illetve össze vagyunk zavarva, meg vagyunk hazudtolva?

A húsvét egy ígéret beteljesülésinek üzenetit hordozza magával miközben nem csak az anyagra mint látható formájára utal, hanem a spirituális örök létezésre is rámutat.

Ha megszületünk meg is halunk de önmagában a halál az új életet és hozza hiszen a mag ha el nem hal nem teremhet új életet mondja Jézus. Ahogy azt is mondja Jézus „az új bort sem tölthetjük bele régi hordóba”, mert meg váltóztatja a bor ízit és állagát.

Ugyan akkor ahhoz, hogy az életünk hossza kiteljesedjen s a testünk lelkünk egészségesen működjön megfelelő táplálékra van szükségünk mint a testünknek mint pedig a szellemünknek. Ebben a földi világban nem lehetséges életforma ha nincs éltető táplálék.

Éltető táplálék a fény az egyedüli amelyik mind a testet mind pedig a szellemet élteti s valahogy a kettőre egy azon időben hatásos.

Gondoljunk csak bele a fény amely a napból árad ránk, amelyik a földre árad milyen csodás erővel működik, egyszerre melegít és egyszerre tölt fel mert a sejtjeink energiával működnek amelyek a ragyogó naptól lelik töltődésüket ahogyan az élő természetünk is ugyan onnét leli életit a napból. Jézus azt mondja Én vagyok a világ világossága, de azt is mondja ti vagytok a világosság fiai.

A világosság fiai pedig az Istenből nyerik a fényüket Jézuson keresztül, mert, ahogy Atya Jézusban volt, azonképpen Jézus is mibennünk van, így a mi dicsőségünk beteljesedik, kiteljesedik.

Ez is egy misztérium mivel, hogy a szeretet az egyetlen olyan energia amelyik fent is lent azonos módon működik ezért ez az egyetlen törvény amit ránk lett hagyva de amelyikre alapszik az egész mindenség s ha valakiben nincs meg Jézusi szeretet ami egyben az Atyai szeretet is, akkor sajnos minden hiába való és halott. Emlékszel?

A szeretetnek milyen kellemes megmagyarázhatatlan ereje van?

Én leginkább kellemes melegséghez, igető de még sem megsemmisítő lángoláshoz tudom hasonlítani úgy ahogyan tapasztaltam, de amikor a szeretet ellentétit éltem át, az bizony lemerített, kifárasztott, egy idő után meg betegített.

Tehát a szeretet tűzzel az ellentét pedig a jéggel hasonlítjuk plusz mínusz, fehér fekete, élet halál tehát mindennek van társa cimborája kicsit viccesen kifejezve.

No de Jézus azt ígérte ezeknek a pólusoknak egyszer lesz kiegyenlítődése, illetve lesz egy helyre igazítás amelyik egy állandó pólusú világat hozz létre ahol az ellentétek megszűnnek létezni.

Erre azért van szükség mert a rend kibillent a helyes irányból ennek következtében pedig fagyassa lett a szeretet, kihűlt, meghidegült.

Minden ami jelenleg a világunkban zajlik egyszerre hívhatjuk szülési fajdólmoknak és egyszerre a halál közeledésinek is mert mind kettő érezteti magában valaminek a biztos eseménynek a bekövetkeztét.

A születést nem tudjuk megakadályozni ha egyszer a fogantatás megtörtént és ebből kifolyólag az élet elérte a teljesség ideit, ahogyan a halál tüneteit sem tudjuk elkerülni legfeljebb enyhíteni a fájdalmakon ám a halál mindenképpen megtörténik.

A halál hozza magával az új életet és az élet hozza magával a biztos fizikai testi elmúlást.

Most azonban gigantikus halál tünetei gyötrik generációnkat s ebben az emberiséget, egyben pedig a földi rendszerek teljes pusztulását eredményezni mivel ez a manipulált rendszer természet ellenes, pusztító és gyötrő.

Ez a fajta rendszer nem egyezik a Teremtő Isten szándékaival sőt Ö ellen vív harcot.

A jelenlegi rendszer egyenesen szembe fordul Teremtő Isten akaratával éppen ezért immár ez a háború többé nem ember is ember közt zajlik bár kihatással van az egész emberiségre, hanem Lucifer és az Isten személyes háborúja amelyik éppen ugyan úgy zajlik fent az atmoszférában az emberi szemeknek láthatatlanul de nagyon és keményen érezhető, tapasztalható formában mivel, hogy a láthatatlan világnak vannak földi képviselői, földi szolgái, akik bizony Lucifer szellemével megszállt testek.

Most erről nem szeretnék írni mert nem fér bele a mai témámba viszont azért tértem ki a profetikus húsvéti üzenetre mert kapcsolódik a feltámadás biztos tervvel amelyik Isten a teremtő Isten vég kifejlett szándékában van s amit fokozatosan vitt és visz véghez generációkan keresztül az emberiség életében is a földön, mivel ez a fajta egyedi is soha meg nem ismételhető gigantikus esemény éri el Jézus megváltó munkájának művét az emberi történelemben.

Barátaim Jézus meg kezdte a végső harcot a pusztítóval szemben. Nem tudom meg mondani mikor kezdődőt el csak azt tudom mélyen a közepében vagyunk s minél jobban leszorul Lucifer a földi szféránkba annál erősebben és pusztítóbban fog a földi képviselője (a hátérhatalom),s annak szolgái cselekedni.

Amint a földre korlátozódik Lucifer hatásköre akkor az olyan lesz mint a sorokba szorított vadállat amelyek immár az életiért küzd s miközben védekezik míg inkább támad.

Ebben az állapotban pedig már nem tud ártani senkinek mivel el vesztette az ereit.

Nem lesznek többé engedelmes földi szolgái akik a segítségire sietnének így csak önmagára számíthat.

Ezt ö is jól tudja, s mindig is tudta hogy soha nem lesz esélye a végső győzelemre ám de azért meg próbálta mivel Istentől meg kapta a lehetőséget a vissza vonulásra ám ezzel a lehetőséggel nem élt hanem mint mindig ezúttal is Isten helyibe akart lépni.

Az idei fel támadás ünnepe a nemzetek, a világ, a civilizációnk új életre való feltámadás közeledésinek üzenetét közvetíti amelyik egyben bátorítás mindannyiunk számára.

Tavaly azt az üzenetet tettem közzé amelyik imádságra szólította fel a Magyar testvéreinket idén pedig a felkészültségről szól, a készenlétről szól és a kitartásról.

Most még intenzívében és még többet kell imádkoznunk. Az imánk lehet szent akarat is, szent szándék, szent egységes akarat amelyik egybe köti erőinket s fel gyorsítja a folyamatokat, hogy minél előbb a királyok Királya át vegye a hatalmat a világ felet mert azt mondta nekünk egykor „Nekem adatot a hatalom, és az erő a mennyen és a földön mondja Jézus” ezért aztán Jézusnak hatalmában van a feltámadás művét nem csak az emberi testre hanem a földi rendszerekre is kiteljesíteni hiszen mindennek csak úgy van értelme ha az ember örökké él is az örök élete boldog -így ennek a szent feltámadásnak szellemiségiben és annak fényében kívánok nektek áldott szent Húsvéti ünnepeket s békés szeretettben teljes egységet most és mindörökké.

Szeretettel Angelica.

Ez a gyümölcs szó szerint csodákra képes.

Néztem s láttam, miként képes ez a csodás gyümölcs eltüntetni egy kis baba ekcémáját kicsi arcocskájáról.

IMG_20160219_091513

  A minap kicsit később érkeztem szokásosnál.

 Általában úgy 9-re szoktam járni, de ma nagy volt a forgalom és 10 perc beérkezés helyett több mind fél órát késtem.

Ahogy be léptem a lakásba el kezdtem magyarázkodni de az anyuka ahelyett, hogy végig hallgatott volna inkább el terelte a szót másfelé.

A baba szépen aludt egészen közel az anyukájához akinek egyben ez a szoba az irodáját is jelenti hiszen a picike gyermek még alig 4 hónapos.

Nem engedheti meg magánok, hogy vissza menjen dolgozni, már pedig a cég igényt tart rá mivel az anyuka szorgalma, a tudása, a tökéletes nyelveket beszelő képessége pótolhatatlan szakembernek minősül.

De az anyuka egyszerre legyen a babájával és a főnökség követelőző igényit is teljesítse egyszerűen képtelenség.

Hogy is lehetne egy ember egy időben mind két helyen? Ez a kényszer helyzet nekem profit. Igen ez most egy kicsit önzőn hangzik de tényleg profit. Kétszeres okból. Először is az a végtelen öröm és boldogság, hogy 20 év után ismét egy kicsiny babát foghatok a karjaimban  miközben az arcocskájában a tekintetiben a fiam bébi kora emlékeit idézik fel elmondhatatlan érzés. Most olyasmit és felfedezek ebben az angyalkában ami akkoriban el kerülte a figyelmemet vagy pedig nem szántam elég időt abban gyönyörködni. Igen a csodás baba nyelv amelyeken gagyogva mindent el lehet mondani, az a kellemes hang amelyek zene a fülemnek, a csillagó fekete szempár amelyek élesen a lelkemig hatol, a piciny kezecskék melyek gyakran bele markolnak a hajamba s még sok más ami értékes perceket órákat adnak a nőnek, az anyának. Annyi kellemes időt lehet átélni egy ilyen tündéri kis kölyök jelenlétében amennyit a pénz nem adhat meg. Semmi nem válthatja fel ezeket az órákat amelyek soha sem térnek vissza legfeljebb úgy ahogy most velem bébiszitterként legalább is átmenetileg az vagyok amíg az anyuka (barátnőm) szükségit érzi a segítségemre.

A kicsi tündérke arcocskáját és a karját ekcémás kiütések tarkítják a bőrét. Szerintem elégé kellemetlen lehet szegénykének mert álmában véresre kaparja magát. Azt gondoltam az elein ahogy az anyuka is, hogy a kiütések valószínűleg melegtől jöttek ki, de aztán két héttel ezelőtt amikor oltásra vittem a kicsit a gyermek orvos azt mondta ekcéma. Irt fel valami kenőcsöt de az semmit nem használt. Aztán eszébe jutott az anyukának, hogy van valami amit kipróbál hát ha sikerül valamennyire csillapítani a viszketést.  Ez a valami  Zöld szilva. Különleges szárításon átesett zöld szilva amit az anyuka beáztatott a vízbe s pár óra múlva egy színes folyadékformát nyert belőle. Ebbe bele áztatta a kozmetikai szivacsot majd a baba orcára helyezte s amíg aludt addig az rajta volt. Ahogy forgatta a fejit úgy cserélte a borogatást is, egyik orcáról a másikra. Élkepesztő látványos eredményt ért el hiszen talán csak egyszer csinált ilyen kezelést s nem több mint félóráig volt rajta ez az átitatott szivacs még is teljesen el tűntek a foltok, az erős pirosodásnak még a nyoma sem maradt. Ha nem látom saját szememmel azt mondhatnám, hogy ugyan már ez sem különb reklám  mint akár melyik másik de meg győződtem róla, hogy bizony egy gyümölcsnek is mekkora csoda ereje van.

Fel teszem nektek ezt a bogyót angol nyelven de a google fordítóval meg próbálom lefordítani hát ha valakit érdekel ez a csodás gyümölcs. Mivel engem érdekelt el kértem a használati utasítást és most veletek és megosztom mivel a használati utasítás tanulmányozás közben sok hasznos információhoz juthattam eme csodás gyümölcs hatóanyagairól az egészségünkre vonatkozóan.  

 

 

Bemutatjuk a szép Four Seasons Gwogwo Fruit (Suibianguo)

5cf92b1f-028f-4523-86c7-115b4d277829

编写 (澳大利亚) ALAN DUAN 教授 校对 (英国) Rebecca DUNSTAN 博士

A kínaiak híresek kihasználva a természetes gyógynövények, növények és gyümölcsök, hogy segítse a kezelésében, a gyakori betegségek.

Tajvan Guangyuan biológiai Technology Co. Ltd (a jelenlegi tajvani gyönyörű Four Seasons biológiai Technology Co. Ltd.), egy szakosodott fejlesztésével és gyártásával funkcionális élelmiszerek, először indult fermentált zöld szilva Tajvan 1997-ben formula állítottuk elő a tajvani Jiayi Megyei kínai élelmiszer szakértője Mr. Guan Decheng aki egyben a tulajdonosa a képlet találmány szabadalmi által engedélyezett állami Szellemi Tulajdon Hivatal a KNK

f315f32a-b1fa-4206-9225-125fca33464d

Mint termék, az erjesztett szilva több különböző nevek a piacon. Jól ismert a fő funkciója kiutasították belső méreganyagok és székrekedés kezelésére és azt tekintik az egyik legfontosabb természetes élelmiszerek Tajvanon és a legtöbb ázsiai országban. 2014-ben, MiuMiu, a legendás kínai Wenzhou üzleti lány, úgy tervezte meg a Suibianguo (Gwogwo Gyümölcs) nevét és a márka a termék, és vezette be a piacra a Kínában. Suibianguo szó szerint azt jelenti, a gyümölcs, ami hasznos és egyszerűen használható, vagy a gyümölcsöt, hogy lehet enni bárhol és bármikor.

Gwogwo gyümölcs, egy szép kínai termék neve, amit saját forgalmazói és értékesítési ügynökök, rövid forSuibianguo, ma már egy jól fogadott termék kiűzésére zsigeri toxinok és az egészség fenntartásában. Amióta bevezetője MiuMiu hogy Kínában 2014 decemberében vált a forró értékesítési terméket támogatni több mint 100.000 forgalmazók mobiltelefonon keresztül mi-chat felhasználók. Annak értékesítése elérte a 100000 doboz egy nap.

A termék leírása 产品 介绍

Mi Gwogwo gyümölcs?什么 是 随便 果

Gwogwo Gyümölcs kutatott és fejlesztett a zöld szilva mivel a fuvarozó és keverés méz másik három természetes fűszerek és növények, azaz eperfa levél por, kasszia mag, ondó pruni. Ez nem egy hashajtó, ez egy funkcionális gyümölcs élelmiszer és nem tartalmaz vegyszereket, mesterséges ízesítő és tartósítószereket, de tisztán természetes gyógynövények és növények.

Mit jelentenek ezek a füvek és növények csinálni?随便 果 中 本草 的 作用

Zöld szilva, vagy Prunus mume, vagy Qing Mei Guo kínai, tartalmaz bőséges kalcium, vas, nátrium, mangán és más alapvető tápanyagok és a szerves savak, hogy egy emberi test kell rendelkeznie. Ez egy közös gyümölcs Kínában Fujian és Tajvan és a szomszédos ázsiai országban.

Zöld szilva alkalmazták először orvosilag a kínai gyógynövény az 5. században. Azt már régóta használják a hagyományos kínai orvoslás, mint egy nagy segítség a tisztítás a vér, támogatása anyagcserét, az emésztést, a méregtelenítést és növeli a mozgás a belek.

Eperfa levél (por), amely latin neve folium Mori, és a kínai neve Sangye, gazdag többszörös nyomelemeket, mint az aminosavak, a C-vitamin és antioxidánsok, amelyek nélkülözhetetlenek az emberi szervezetben. Az említett elemek, a legértékesebbek Rutozid és DNJ. A legújabb kínai kutatások kimutatták, hogy Rutozid és DNJ hatásosak szabályozásában vér zsír, kiegyensúlyozó vérnyomás, csökkenti a vér glükóz, és emeli az anyagcserét. Tehát széles körben használják őket, mint nyersanyagok gyógyítására cukorbetegség.

Eperfa levél fő feladatai közé tartozik gyulladáscsökkentő, anti-aging, anti-baktériumok és vírusok és az egészség megőrzéséhez, dieresis és nyugtató, csökkenti a vércukorszintet, csökkenti a vérnyomást és a vér zsír.

Cassia mag a latin neve a kínai Senna juemingzi. Cassia magok jönnek a Cassia, egynyári növény, amely vadon nő Észak-, Közép- és Dél-Amerikában, Ázsiában, Afrikában, és Óceániában, és ezt tartják a különösen súlyos gyom sok helyen. A magok csépelt ki a növény, és fel lehet használni akár nyers vagy miután sült.

A hagyományos kínai orvoslás, Cassia magok elsősorban kezelésére használják kötőhártya torlódás duzzanat és fájdalom, szédülés és fejfájás okozta lángoló-up a máj-tűz. Ez együtt használják a gyógyszerek elszámolási máj-tűz és a hő, és enyhíti a szárazságot és lazítás a belek;

Sperma pruni, a kínai neve yuliren, főleg, hogy segítenie a mozgás a belek, termel csúszós bél és sima vizelés, vizelet-kiválasztást indukál eltávolítására ödéma, élelmiszer megtartása és a hő pangás, haspuffadás és székrekedés.

Mi emberek Gwogwo Fruit készült?随便 果 适用 人群

A kínai filozófia az orvostudományban, qi (életenergia) vezérli az emberi szervezetben. Ha qi simán fut a testünkben, akkor minden zsigeri szerv működhet és koordinálja jól egymással. A gyártási és karbantartási qi függ, és támaszkodhat a fizikai gyakorlatok, élő környezet és sok más tényező, mint például az érzelem, a táplálék, és a dolgok iszunk mindennapi.

És tudjuk, hogy nem mindenki szereti a fizikai gyakorlatok. Fizikai gyakorlatok segíthetnek az emésztést és kiválasztó rendszer. De azoknak, akik nem szeretik, vagy a gyakorlatok általában alacsony a qi vagy légszomj, emésztési zavar és székrekedés. Székrekedés okozza lassú vagy megváltozott mozdulatokat a bélben.

Miután az étel emésztjük, és az értékes tápanyagok felszívódik a vékonybél, a fennmaradó fekáliák belép a vastagbélben, ahol a test kivonatok főként vizet és néhány maradék tápanyagokat. Minél hosszabb a bélsár marad a vastagbélben, annál szárazabb lesz. Így jutunk emésztési zavar és székrekedés.

Hogy oldja meg a problémát, meg kell élelmiszer sok élelmi rost. Diétás rost segíthet mozoghat a bél nagyrészt feltáratlan, alkotó a szükséges “ömlesztve”, hogy az élelmiszer halad zökkenőmentesen és rendszeresen. De a valóságban nem mindenki tud tervezni, és enni a napi élelmi rost, valamint a dietetikusok sugallják. Így elkerülhető fekália kiszáradnak, ha nem elég magas rosttartalmú ételek, hogy igenis szükség van néhány speciálisan gyümölcs, amely hatékonyan segíti a kezelés emésztési zavar és székrekedés.

Tehát az egyik legfontosabb funkciója, Gwogwo Gyümölcs elsődlegesen emberek bosszúságot és problémák gyomorrontás és székrekedés.

Bizonyítást nyert, hogy a termék hasznos és hatékony a fogyás különösen csökkentésében hasa zsír.

Hasa zsír, más néven zsigeri zsír, tartják a legveszélyesebb formája zsír a szervezetben. Ez a típusú zsír már kapcsolódik mindent inzulinrezisztencia, metabolikus szindróma, szívbetegség és a cukorbetegség a fokozott kockázatot az egyes daganatok.

Mint tudjuk, minden élelmiszer, hogy felszívódik a gyomrunk megy keresztül közvetlenül a máj át a máj véna. Sajnos, sok az étel, amit fogyasztunk ma tartalmaz egy csomó toxinok formájában tartósítószerek, nem természetes fehérjék vagy glutén, antitoxin és egészségtelen zsírokat.

Toxinok termelnek rossz baktériumokat, ami zavarja az anyagcserét, és akadályozza a pusztítás a zsigeri zsír. Így jutunk hasi zsír. És sok táplálkozási szakértők egyetértenek abban, hogy ez az elsődleges oka az úgynevezett “kövér hasa”, hogy a testünk áruházak között a belső szervekben. Hasa zsír egy kicsit más, mint a zsír a bőrünk alatt. Ez nem feltétlenül használják testünk energia, és ezért nagyon nehéz megszabadulni a testmozgás és a kalória. A legjobb módja annak, hogy megszabaduljunk a nem a gyakorlat, hanem azáltal, hogy kiszorítja a méreganyagok a belső szervek és a tisztító a máj.

Gwogwo Gyümölcs célja célja, hogy kiutasítja a belső méreganyagok a szervezetben, és segít megszabadulni a hasi zsír.

A termék is alkalmas erős dohányosok és az alkoholisták.

Azt már tudjuk, hogy minden sejt az emberi szervezetben befolyásolja a mérgező vegyi anyagok, amelyek megtalálhatók a cigarettafüst és alcohol.The mérgező vegyszerek, amit mi üzembe helyezését a testünk, amikor wesmoke, és amikor felhívni a füst a tüdőbe, a test egyáltalán nincs esélye, hogy megvédje magát ezektől chemicals.When belélegzünk, ezek a mérgek dolgozzák a tüdőbe, a porózus bélés a tüdő, és közvetlenül a mi véráramba. A mi véráramba ezek a vegyi anyagok szállítják minden sejtjében testünk.

Annak érdekében, hogy a test sejtjeit, hogy egészséges, hogy van, hogy megkapja a folyamatos ellátás táplálék, de ha amit kap mérgező vegyületek helyett táplálék, a szövetek és a szervek testünk fog gyengülni a pont, ahol nem fognak nagyon fogékonyak a betegségre.

Alkohol bemutatja számos problémát testünk megfelelő működéséhez, mint a kiszáradás és hiány ásványi anyagok és vitaminok. Az alkoholfogyasztás, akkor gyengül az immunrendszer, és csökkenti a képességünk, hogy elhárítsa a betegségek. Az alkohol növeli a méreganyagok a szervezetben csökkenti a test hatékonyan vezetik el őket.

Gwogwo Gyümölcs készül egy különleges hatást csökkentésében és tisztító belső által termelt toxinok cigarettafüst és az alkohol.

Az egyik oka az endokrin betegségek a felhalmozódása ürülék, hogy toxinokat termelnek a vastagbélben. Az eredmény ez a növekedés egy tan vagy sötét bőr elszíneződése vagy foltok, és a megjelenése a pattanások és mitesszerek az arcon vagy a mellkason. Akkor mi jön ez ugyanakkor általában erős levegőt.

Gwogwo Fruit különösen elő emberek problémáit endokrin rendellenességek, akne, pattanások és erős levegőt.

Javasolt használat és adagolás
食用 说明

Általános jó közérzet és kiutasították belső toxinok:
Vegyünk egy vagy két Gwogwo Gyümölcsök minden második vagy harmadik napon, étkezés után. Igyon sok vizet. Ideális esetben vegye Gwogwo gyümölcs tejjel.

Székrekedés:
A kezdeti heti egy vagy két Gwogwo gyümölcsök a nap előtt, vagy étkezés után; A következő héten, hogy egy Gwogwo gyümölcs minden második vagy harmadik napon, mielőtt aludni. Igyál sok vizet, nem mérsékelt testmozgás, és megteszi a megfelelő pihenés.

Mert hasi zsír:
Vegyünk egy Gwogwo Fruit fél óra vagy egy óra előtt ebéd és vacsora. Igyon sok vizet.
Akne és pattanások:
Vegyünk egy Gwogwo gyümölcs ebéd előtt, és egyet, mielőtt aludni. Igyon sok vizet.

A dohányosok és az alkoholisták:
Vegyünk egy vagy két Gwogwo gyümölcsök napi; de alkoholisták, hogy egy Gwogwo Fruit fél órával a fogyasztás előtt az alkohol, és egy másikat az ember azonnal, ha érzi részeg, és akkor nem fog a másnaposság másnap.

FIGYELMEZTETÉSEK 注意 事项
Igyál sok vizet, miután vett Gwogwo Gyümölcs, bármelyik célra.
Ne vegyen Gwogwo gyümölcs egyidejűleg más hashajtók vagy gyógyszerek fogyás.
Ne szedje Gwogwo gyümölcs, ha terhes vagy a szoptatás ideje alatt.
Ne használja, ha a hányinger, hasi fájdalom vagy hányás vannak jelen, vagy ha hasmenés alakul ki.
Ne használja, ha Gwogwo zsák pecsét sérült vagy nyitott a szállítás során.
Gwogwo gyümölcs nem alkalmas 2 év alatti gyermekek.
Gwogwo gyümölcs nem alkalmas az emberek súlyos gyomorfekély.
Gwogwo gyümölcs nem alkalmas az emberek, akik egy műveletet vagy szenved más súlyos betegségeket.
Hűtőszekrényben Gwogwo Gyümölcs nyitás után, vagy fél evett.
Tartsuk Gwogwo Gyümölcs távol közvetlen napfénytől és nedvességtől.

További információ a termékről, látogasson el a hivatalos honlapja a Shenzhen szép Four Seasons Co. Ltd:
www.sijiyoumei.com

A négy évszak gyönyörű [csak] gyümölcsöt, elsősorban amiatt, hogy nekünk a testet, gyógyítja a székrekedést, sor széklet, fogyás, a sápadt folt és az effekt funkciót. 2, az íze hasonlít az eredeti egy szilva, szilva, a különböző hagyományos kínai orvoslás juttathatók be. 3. A vizsgálati jelentés az élelmiszerek szakmai intézményekkel, a gyártási engedélyt és az élelmiszer-forgalmazás engedélyt. Nem mellékhatása, nincs függőség. 4, kell megfelelően értékesíthető cég előírásai, a doboz 128 jüan. 5, minden doboz 15 zsák, minden zsák van egy szabad gyümölcsöt. 6, az általános székrekedés kezelésére sor széklet, méregtelenítés, javasoljuk figyelembe 1 órával lefekvés előtt éjjel, majd meg kell inni 300ML víz, tej vagy citromos víz, az elv, mert a széklet kemény, és a maradékot az élelmiszer és az olajat a diéta a bélfalon, így a víz Runchang, gyümölcs, hatása lesz gyorsan. Fogyni, enni javaslatot ebéd előtt, és elalvás előtt az esti órákban, hogy enni gyümölcsöt, hogy alkalmazkodjanak a gyógyhatás, növelheti a.

四季 优美 – 随便 果 功效 案例
Alkalmazáspéldák Four Seasons Beautiful – Share Plum
【随便 果 · 便秘】
【Share Plum – Székrekedés】
治理便秘、排宿便,排毒,建议晚饭后,再临睡前服用,然后需饮用300ML温水,因为宿便较硬,会与我们饮食的食物残渣与油脂附带在肠壁上,故需用水润肠,配合果子的作用,起效会较快。
Székrekedés és segít széklet megszüntetése és a méregtelenítés. Javasoljuk, hogy enni a Plum vacsora után, de lefekvés előtt, majd inni 300ml meleg víz, ami nedvesítsük a bél és elősegítheti az eltávolítása makacs széklet, amely elfogadja a bélfalon együtt ételmaradékokat és a zsírt.
【随便 果 · 痔疮】
【Share Plum – Aranyér】
人体直肠末端粘膜下和肛管皮肤下静脉丛发生扩张和屈曲所形成的柔软静脉团,称为痔,又名痔疮、痔核、痔病、痔疾等。医学所指痔疮包括内痔、外痔、混合痔,是肛门直肠底部及肛门粘膜的静脉丛发生曲张而形成的一个或多个柔软的静脉团的一种慢性疾病。一般是以患有便秘和长期在椅子上人的最易患此症。
Aranyér kifejezések egy vagy több lágy vénás csomók képződnek a puffadás és hátracsuklása véna plexus alatta végbél terminál nyálkahártya és a végbél bőrt. Háromféle aranyér gyógyszer, amely a belső, külső és vegyes aranyér. Általában azok, akik szenvednek a székrekedés, vagy tartsa ülés, szék, sokáig a leginkább fogékonyak erre a betegségre.
治疗的方法,最重要的还是要先解决便秘的毛病和分解凝结的血液,吃果果可以有助肠道毒素排出,能明显缓解痔疮。如怕出血,应饮大量的水软化大便,减轻刮擦。便后注意用温水清洗,并涂抹亚麻籽油,有助恢复。
Elengedhetetlen, hogy gyógyítja a székrekedést és lebomlanak alvadt vér a kezelés aranyér, és enzim alkalmazása lehet tekinteni, mint az egyik leghatékonyabb eszköz átélni szenvedéseket a székrekedés. Eszik a Plum elősegíti, hogy megszabaduljon a bél toxinok és jellegzetesen enyhíti aranyér. Ha fél a vérzés, igyon sok vizet, hogy tompítsa a széklet, és csökkenti a súrlódást. Székelés után, ne feledje, hogy mossa tiszta meleg vízzel és bekenni lenmagolaj jobb hasznosítás.
【随便 果 · 解酒】
【Share Plum – Másnaposok】
吃果子通肠道就是加速代谢,快速的让酒精排出体外,新陈代谢快了,自然醒酒就快!身体吸收的酒精少了,对肝脏的损伤就会减少,第二天醒来头晕的感觉就会减轻很多。酒前吃,能增加酒量;酒中吃,能避免“现场直播”;酒后吃,能让你第二天按时起床头不痛!另外,青梅本身有解酒的功能,再加上发酵工艺产生的酶也有解酒的功效啦。过年必备!喝酒前半小时左右吃一颗随便果,吸收酒精30-50%!如果喝的过量觉得开始有点醉了再吃一颗,快速解酒、醒酒,不头疼,保持清醒!而且不会伤到肝。双向调节免疫力功能,降三高、修复受损细胞。为了能拥有好的身体,试试四季优美随便果,排毒养颜,保健养生,减肥控重,解酒护肝,经常喝酒的亲必备产品哦!有需要的亲们请与我联系。
Eszik a Plum exkavátorok beleket, ami azt jelenti, gyorsuló anyagcserét. Minél gyorsabb a metabolizmus fut, annál gyorsabban alkohol kiürül a szervezetből, és így a rövidebb időt vesz igénybe, józan egy másnapos. Mivel a test elnyeli kevesebb alkoholt, kárt máj csökkenni fog, és így nem a szédülés, amikor felébredek másnap. Evés ivás előtt erősíteni fogja az alkohol tolerancia, evés közben ivás segít marad józan egész idő alatt, és a táplálkozási miután részegen, akkor kap ki egy világos elme időben a következő napon. Emellett a zöld szilva és a méz formula maga a másnaposság gyógyítására, az enzim előállított fermentációs folyamat is van hatása enyhítésére másnaposság. Mint a tavaszi fesztivál szükséges, eszik egy Plum előtt fél órával borozás elnyelik alkohol 30 ~ 50%. És ha van egy kis részeg étkezési másik segít eloszlatni az alkohol hatását, és akkor józan fejfájás nélküli, és elkerülni kárt a májat. Ez szabályozza az immunrendszer működését, és csökkenti a magas koleszterinszint, magas vérnyomás és a magas vércukorszint, és javítja a sérült sejteket. Kedvéért a jó egészség, esélyt Four Seasons Beautiful – Share Plum, a termék kiválóan alkalmas, hogy semlegesítse a méreganyagokat, szépít bőr, kezelheti a súlyát, és védi a májat közben ivott. Mert minden igényt, ne habozzon kapcsolatba lépni velünk.
【随便 果 · 治 痘痘】
【Share Plum – Acne】
长痘痘是毒素外排的一种表现,人体排毒主要走两个渠道,一是肠道,二是皮肤。吃完果果加速毒素代谢和排出,一部分通过肠道排出来,一部分通过皮肤排出来脸上皮肤是身体皮肤最薄的地方,血液里的毒素都会通过脸上表现出来,肠道没有宿便,流过肠道的血液就不会从肠道吸收毒素了。血液干净了,脸上痘痘就没有了。所以要吃我们的四季优美随便果来排肠毒。毒素排掉了原来的痘痘会慢慢瘪掉,不再长新的痘痘。但是痘印需要靠皮肤自身的代谢慢慢淡化。排掉宿便,肠道干净了,这样血液流过肠道吸收营养的时候,宿便发酵后的废物再也不会透过毛细血管被吸收到血液中。血液干净了,血液中的废物垃圾减少了,痘痘就不长了哦。这比用再多的化妆品护肤品去保养脸和皮肤都来的有效,这才叫由内而外的保养。肠道无渣,才能面如桃花!长痘痘的吃果子一般吃两盒效果很好,晚上睡觉前一颗,中饭前加一颗更好。
Testünk főként kitiltja toxinok keresztül belek és a bőr, és a pattanások egy megnyilvánulása belső toxin kiáramlás a szervezetből. A Plum felgyorsíthatja toxin anyagcsere révén akár az eszközöket. Mivel az arcnak a legvékonyabb a bőr, a test, a méreganyagok a vérben megmutatkoznak az arc. Anélkül makacs széklet, vér felszívja nem mérgeket a bél amikor áthalad, így a tiszta vér nem teremhet pattanások az arcon. Ezért Four Seasons Beautiful – Share Plum egy jó választás eltávolítja a toxinokat a belek. Hulladék nélkül ügyeket erjesztésével széklet belépő a vér útján a kapilláris, nem csak a korábbi pattanások jelek fokozatosan megszűnik alá a bőr anyagcseréjét, hanem nem lesz új aknék, hogy jöjjön ki. Milyen csodálatos kifordított ellátást, ami hatékonyabb, mint használ sok kozmetikai és bőrápolási termékeket. Aki szenved pattanások enni egy Plum lefekvéskor, és egy másik, még ebéd előtt. Normális esetben két doboz hozza nagyon jó hatékonyságot. Csak a tiszta bél Ön megadja a sugárzó arca!
【随便 果 · 养胃 之 道 一 食物 排空 是 关键】
【Share Plum – Élelmiszer Evacuation】
在功能性胃病中,胃不能及时排空,食物滞留在胃中,严重者称胃潴留。人群中4%-5%的人都有胃排空障碍,因此就不能获得休息恢复时间,进一步发展成为器质性病变;另一方面,滞留的食物会发生变化,发酵产气,细菌生长,或者成块化石,从而产生一系列的胃病症状,比如返酸嗳气、上腹不适、胃痛、呕吐、恶心、乏欲等等。因此食物排空对养胃很关键。
Amikor a gyomor nem lehet időben evakuáltuk és az élelmiszer tartják belsejében, ez könnyen okozhat funkcionális gasztrointesztinális zavarok, és a súlyos állapot a gyomor megtartása. Mintegy 4 ~ 5% az emberek szenvednek késedelmes gyomorürülés probléma, ami tovább fejlődhet szerves elváltozás miatt nem pihenni, a helyreállításhoz szükséges időt a gyomorban. Másrészről, az étel lassan változik, erjedésnek, és ezáltal a gáz, lehetővé teszik a baktériumok növekedését, csomók képződnének és megmerevedik, és így teremjen egy sor gyomor bajok, mint a savas reflux, böfögés, felső hasi diszkomfort érzés, stomachache, hányás, hányinger , étvágytalanság. Ezért az élelmiszer evakuálás nagyon fontos a gyomor egészségét.
【随便 果 · 瘦身】
【Share Plum – Fogyás】
咱们果果不是减肥药,但是确实有瘦腰腹的效果!原理是:果果可以分解肠道内的残渣、宿便、毒素、老坏细胞!当然,厉害的是:它还能分解沉淀在血管壁的脂肪、胆固醇、血栓,使血流顺畅,减少血管阻力,降低血压以及修复血管内壁细胞,改善血管弹性,保护肝肾,提高肝肾的自愈力、解毒、排毒功能。这样看来,是不是比减肥药更厉害。
Annak ellenére, hogy nem egy slumming gyógyszer, a szilva nem teszi a derék és a has karcsúbb lebontásával ételmaradékokat, széklet, toxinok és a régi rossz sejtek belsejében belekben. Ezen kívül azt is lebomlanak zsír, koleszterin, és a vérrögök, hogy alábbhagy a belső falon a vérerek, és ezzel csökkentse a véráramba ellenállást és növeli a vér áramlási sebessége, csökkenti a vérnyomást, és javítja rugalmasságát véredény helyreállítása révén bélés sejteket. A végén, a máj és a vese lesz erősebb öngyógyító ereje és jobb méregtelenítő és kiutasították toxinok funkciókat. Tehát, nem erősebb, mint fogyókúra gyógyszerek?
对于瘦身应在饭前30分钟吃果果,原理是这样:饭前20-30分钟吃,可以在吃饭的时候就增加肠道蠕动,使摄入的食物热量在还没被肠道和身体吸收的情况下就压下去排出体外。而人体每天活动所需的热量,在食物热量吸收不够的情况下就要燃烧身体脂肪来补充。所以,一般饭前20-30分钟吃果果瘦身效果会更好。建议午饭和晚饭前半小时各一颗,待适应果子疗效后,晚饭后可增加一颗。
Ezt a szándékot, enni a szilva 30 perccel étkezés előtt. 20 ~ 30 perccel később, a Plum szedett növeli a bélmozgást az étkezés ideje, ami segít kiüríteni az étel ki a szervezetben, miközben a kalóriák nem szívódnak fel a bélből és egyéb testrészeit még. Amikor az energia az élelmiszer nem fedezi a szervezet számára a napi igény, az eredeti zsír letétbe a test belsejében lesz égett energia kiegészítése. Ezért lesz jobb hatást, ha enni a Plum 20 ~ 30 perccel az étkezés előtt. Javasoljuk, hogy enni egy Plum előtt fél órával ebéd és vacsora volt, míg ha a szervezet alkalmazkodik a gyümölcs hatékonyságát, akkor eszik egy másik vacsora után.

【随便 果 · 尿酸 高】
【Share Plum – Magas vér húgysavszint】
人体内有一种叫做嘌呤的物质因代谢发生紊乱,致使血液中尿酸增多而引起的一种代谢性疾病,体内尿酸每日的生成量和排泄量大约是相等,生成量方面,三分之一是由食物而来,三分之二是体内自行合成,排泄途径则是三分之一由肠道排出,三分之二从肾脏排泄。
Nagy húgysav betegség egyfajta anyagcsere-betegség miatt purinok anyagcsere-rendellenesség. Általában a napi termelés húgysav mennyiségét, amelynek egyik harmada származik élelmiszerek és kétharmadát test szintézis egyenlőnek napi kibocsátás mennyisége, amelynek egyik harmada eloszlatja a bélben és a kétharmad a vesét.
吃果果可以促进新陈代谢,加强肠道蠕动,快速通过肠道把尿酸排出体外;另外果果中的决明子,郁李仁有利水通便的功效同样可以通过肾脏将尿酸排出体外。这样体内尿酸就降下来了。
A Plum is elősegíti az anyagcserét, erősíti a bélmozgást, és kiüríteni a húgysav a szervezetben a belekben. Ezen túlmenően, a Plum spermát tartalmaz cassiae és kínai Bushcherry Seed, amelyek elősegítik, hogy pihenjen a belek és kiküszöböli a húgysav a szervezetben a vesén keresztül, úgy, hogy a húgysav szintje a szervezetben csökken.
【果 果 · 痛风 篇】
【Share Plum – Köszvény】
会引发痛风的毒素是“尿酸”,是人体中一种叫嘌呤的物质代谢出现了问题,而尿酸则是嘌呤的一种代谢产物,当尿酸代谢出现问题,垃圾日积月累,就会侵蚀内脏器官,最常见的是肾脏。而果果中的酵素可以加快垃圾的分解和代谢,通过有效排毒讲过多的尿酸排出体外,从而缓解痛风。
Metabolit a purin, ez a “húgysav” okozza köszvény, kapcsolódó purin anyagcsere betegség, amelyben a hulladék anyag fokozatosan felhalmozódik a szervezetben, és így árt a szervek, leggyakrabban a vese. De enzim a Plum felgyorsíthatja bomlás és anyagcsere hulladék kérdésekben, és ezáltal megszünteti a húgysav a szervezetből, oly módon, hogy enyhítse köszvény tüneteket.
【随便 果 · 月经 篇】
【Share Plum – Menstruáció】
果果最主要的功能是排毒,毒素排完后,新陈代谢会加快,内分泌和生理周期也会跟着调整,如果之前的周期大于或小于28天,刚开始吃果果的一、两个月貌似会紊乱,量改变,不要紧张,一般两、三个月后会调理得很准时。
Méregtelenítés elsődleges funkciója a Plum felgyorsíthatja anyagcserét, és ezáltal állítsa endokrin rendszer és fiziológiai ciklusokat. Ha a menstruációs ciklus több mint vagy kevesebb mint 28 nappal korábbi, általában akkor jön vissza a normális evés után a szilva két vagy három hónap, bár az elején a Plum okozhat látszólag rendellenesség vagy menstruációs mennyiségű változás, körülbelül amelyben nincs ok az aggodalomra.
【随便 果 · 内 分 秘】
【Share Plum – Endokrin rendszer】
肝脏是人体最大的内分泌器官,当我们清理了肠道里面的宿便之后,肝脏的解毒负担下降,肝脏就能腾出能量和营养合成激素,类分泌就会好起来了。在中医里,大肠属金,肝属木,金克木,故此有内分泌失调
Amikor a makacs széklet ürül ki a bélből, a méregtelenítés terhet a máj csökkent, majd a májat, mint a legnagyobb endokrin szerv, felszabadul a szintetizálni enzimek segítségével az energia és a táplálkozás, annak érdekében, hogy javítsa az endokrin rendszer funkció. Az elmélet a kínai orvoslás, a bél fogást a Gold, és a máj Wood. Az öt elem elmélet szerint Arany korlátozza Wood, és ezért a bél probléma azt eredményezheti, az endokrin rendellenesség.
【随便 果 * 人 为什么 会 失眠?】
【Share Plum – Álmatlanság】
毒素累积,身体的体液偏向酸性,体内各脏器也承受着压力,而无法正常的运作,从而引起睡眠障碍和其他疾病。严重失眠者,一般来说都是体内毒素较重者。只有好好的排出体内毒素,调整饮食和作息,才能拥有香甜的睡眠!!
Toxinok felhalmozódnak, a testfolyadék hajlamos savassá válik, ami nyomást különböző zsigerek. Ha nem tudnak rendesen működik, alvászavar és más betegségek merülhetnek fel. Általában azok, akik szenvednek súlyos álmatlanság magas szintű toxin felhalmozódását, és nem tudják élvezni az édes álom, amíg vannak belső mérgeket távolítani a testüket, és ápolják az egészséges étrend és a napi rutin szokás.
【随便 果 · 糖尿病】
【Share Plum – Diabetes】
糖尿病可以吃,果子里的酵素是可以降低血糖的,而且果子里用到的白糖只是为了调味,放的量并不多,整个果子所含糖分,绝超不过同样大小的一团米饭所含的。
A Plum alkalmas cukorbetegség népességet enzim a Plum csökkentheti a vércukorszintet, és nagyon kevés cukrot összetevőként a szilva, a puszta céljából fűszerezés. A cukor mennyiségét egy egész Plum határozottan nem több, mint hogy tartalmazó tömege rizs, azonos mennyiségű.
【随便 果 · 胃病】
【Share Plum – Gyomor betegség】
胃没有严重溃疡和糜烂是可以试着吃果子的,有代理做过胃镜也在吃,没任何不适的感觉,慢慢可以调理。如果你吃第一盒没有胃疼的感觉,说明你的毒素还没排干净,第二盒吃上感觉胃疼的亲不要惊慌,那是因为果果在肠内蠕动排毒造成胃负担大,才有胃痛的表现!建议停1~2天在继续吃,如果疼的不厉害的可以减少一粒吃坚持几天就没呢感觉了。关于胃病一族,很多案例了。刚开始在调理阶段会疼,会胀,有的会吐都是正常。减量,饭后30-40分钟吃,时间长点就会慢慢恢复了
Mindaddig, amíg nem kapott komoly gyomorfekély és az erózió, akkor enni a szilva. Miután megkapta a gasztroszkópia eljárás egyes ügynökök még enni ezt a terméket az egészségügyi megújulást, de nem volt kellemetlen érzéseket. Ha nincs hasfájás, ha enni az első dobozt a termékek, azt bizonyítja, hogy a toxinok még mindig nem teljesen kiküszöbölni még. De ha fáj a gyomra, ha eszel egy második doboz a szilva, nem lesz pánik, hogy ez azért történik, mert a méregtelenítés folyamata révén bél perisztaltika helyez nagy terhet ró a gyomorra. Javasoljuk, hogy hagyja abba az evést a Plum 1 ~ 2 napig, de ha a fájdalom elviselhetővé, akkor csak csökkentheti egy Plum mindennapi, és a fájdalom alábbhagy néhány nappal később. Sok esetben a gyomor betegségek. Normális esetben a korai szakaszban, akkor előfordulhat hasi fájdalom, puffadás, vagy néha hányás, de folyamatosan eszik a Plum csökkentése mennyiségének és 30 ~ 40 perccel az étkezés után, akkor meg fogja találni minden visszatér a normális egy ideig.
【随便 果 · 三 高 人群】
【Share Plum – Három “nagy” tünetek】
四季优美随便果主要针对三高人群,有效地降血脂,降血压,降血糖,清血管。男性朋友,你们的啤酒肚从此之后有救了!
A Four Seasons Beautiful – Share Plum hatékonyan csökkenti a vér zsír, a vérnyomást és a vércukorszintet, amely elsősorban a célja a népesség e három nagy tüneteket. Hunan tartomány Satellite TV hivatalosan számolt be, hogy a tajvani Goang Yuan vállalat megtartotta a megfelelő arányban nulla termékeik egy aktuális társadalmi néző rémült élelmiszerbiztonsági válság. Így el lehet képzelni, hogy milyen jó a mi termékeink, és felajánl egy remény azok a férfiak a sör hasa.
【随便 果 · 女人 便秘 老 得快】
【Share Plum – Women Aging】
长期便秘,大量便渣会滞留在肠道内发酵、腐烂,大量毒素和有害菌被肠道反复吸收,通过血液循环到达人体各部位,成为女性健康和美丽的罪魁祸首,大象腿、鱼尾纹、色斑、皮肤暗黄粗糙、大肚子等问题随之出现,令生活黯然失色。另外,长期便秘易发生乳腺癌。四季优美随便果,让您健康排毒!每晚一颗,轻松排出宿便,一身轻松,让美丽与活力脉动回来!
Krónikus székrekedés eredményez megtartását sok széklet a bélben, és nagy mennyiségű toxinokat és káros baktériumok származó széklet erjedés és bomlás ismételten szívódik fel a bélben, majd továbbítják az összes testrészét keresztül a vérkeringést . Ez tekinthető az első ellenséges nők egészségét és szépségét, és ok az elefánt lába, szarkalábak, sötét foltok, durva bőr, sör hasa vagy egyéb hasonló problémák. Ezen túlmenően, a krónikus székrekedés hajlamos okozhat mellrák. Úgy tűnik, hogy a székrekedés teszi az életét pedig sötét, de a Four Seasons Beautiful – Share Plum most kínál egészségre. Eszik egy minden este könnyen eltávolíthatók a makacs széklet és visszaállítani a szépség és a vitalitás.

 

A lányommal készült újabb riport.

Ami nap elkísértem a lányomat az iskolába bár általában egyedül szokott járni hiszen elég nagy ö már ehhez.

IMG_1248

Az ilyen reggeleket különösen szeretem mert ezek a percek ritkák amióta majdnem felnőtté vált. Meg van a saját élet tempója s már beleszólni sem nagyon engedi, mivel láthatólag elérte azt az értelmiségi szintet, amikor is saját gondolatai nyilvánulnak meg ezzel egy időben pedig saját szabad akarata bontakozik ki, amit én mélységesen tiszteletben tartok mind addig amíg ezt tényleg jól csinálja már pedig hála a jó Istennek jól csinálja.

Gyakran szoktam érezni, hogy amikor vele beszélgetek olyan mintha egy az ö koránnál fogva jóval idősebb is intelligensebb teremtéssel beszélgetnék mert, hogy a lányom meglehetősen felülmúlja a saját korát.

Ö egy igazi különlegesség, egy igazi áldás számomra.

Lehet, hogy nem volt ez mindig így, hiszen van az úgy, hogy egyes anyák már megtapasztalták azt a rövid átmenetet lányukkal kapcsolatosan amit úgy nevezünk lázadó időszak.

Ezt a periódust mi és átéltük s bár úgy tűnt soha nem lesz ennek vége még is szerencsére másfél év alatt túl juttatunk a lázadás időszakain.

Most vissza tekintve nem is volt annyira súlyos de az annak a következményei még most és elkísérnek s bár ezt az utórengést még érezzük, ugyan úgy túl leszünk rajta mind ahogy annyiszor máskor.

Azt szoktam mondani, hogy a mai világban a legfontosabb az egészség, ha ez meg van akkor talán minden mást meg lehet oldani némi türelemmel és kitartással.

Köszönöm neked kincsem, hogy vagy nekem a létezésed meg tanított megérteni milyen csodás érzés anyának lenni.

Sokszor szívemben titkon azt kívánom bár csak soha sem nőnél fel s maradnál az én picike gyönyörűséges leányzóm bár való igaz, hogy őszinte legyek- elmúlhatnak az évek-s lehetsz te bármenny

éves nekem te mindig kicsinyke gyönyörűséges kincsem vagy és az is maradsz örökké.

Köszönöm a riportot és azt, hogy elmondtad a véleményedet amit tudod mindig nagyra becsülök és értékelek. Szeretlek kicsim örök anyai szeretettel Viktória Jennifer.

Az élet bölcs tanítása szerint, az ember üres kézzel érkezik a fizikai világba s ugyan csak üres kézzel tavazik.

Az élet bölcs tanítása szerint, az ember üres kézzel érkezik a fizikai világba s ugyan csak üres kézzel tavazik.

De vajon igaz ez?

Nézzük csak miről mesél nekünk az egyik történet, amelyek egy igaz esetről tesz tanúbizonyságot.

Egy gazdag milliomos halál is az élet között vergődött. Soha előtte nem voltak gondjai az egészségével és az élet is mindent megadott neki még mielőtt elközelget volna a búcsú a fizikai világtól.

Könnyedén, erőfeszítések nélkül szinte minden célját képes volt megvalósítani.

Az elméje éles is bölcs, a szíve rendíthetetlenül hű is tiszta maradt nem csak a családjával hanem a munkatársaival, is a környezetével.

A pénz, a vagyon, az anyagi gazdagság nem tette öt mássá, nem változtatta meg az emberi mivoltát. Ez bizony ritka eset.

Ritka az olyan ember aki milliomossá lesz de a hatalom ami a kezében van ,avval nem él vissza. Saját életével igyekszik…talán tudatosan, talán tudatán kívül…meg mutatni, megtanítani nem az ember van a pénzért a hatalomért, hanem a pénznek és a hatalomnak kel öt „az embert”- szolgálni mind eszköz az ember jóléte, boldogsága érdekében.

Vajon a ma embere ugyan azt az alapvető igazságoknak,-is az,-szerint éli az életét? Vajon nem de fordítva csinálunk mindent?

Dolgozunk és dolgozunk, és dolgozunk.

Mert muszáj dolgoznunk, hogy eltartsuk magunkat, a családunkat, és eleget kell tenni a kötelezettségeinknek az állam bácsi Iránjában, a szolgáltatók irányában, a bank irányában.

De még sem tudunk tenni eleget egyiknek sem.

Így csak hajtsuk a pénzt. Keressük a pénzt.

Az életünk 90%-kát munkával máskor pedig értelmetlen, haszontalanul tengetjük. Kisemmiztük önmagunkat a legértékesebb 2 kincsünktől. „Az időnk ami véges és az energiánktól ami az egészségünk. Ez az a két kincsünk amivel mindannyiuk érkezik a föld nevű fizikai világba mint fizikai testek emberi lényként. De………..van még valami amit figyelembe kell venni.

Ez a test nem csak egy test hiszen abban lakik valaki.

Egy szellem amelyek Isteni eredetet, Isteni személyiség.

Mindent tudó alkató és teremtő különlegességekkel van felruházva.

Innentől fogva úgy érdemes az emberről beszélni mint Isten képmásairól akik konkrét céllal és feladottal érkeznek a földre.

Ez a lényeg. A lényeg és a valóság amit nem akarnak, hogy tudj. Nem akarják, hogy tisztában legyél a céljaiddal.

Nem szeretnék, hogy teljesíteni tudd azt amiért választattad, hogy megszületsz.

Tudod mért?

Mert a földünket sötét erők uralják, sötét pusztító önös célokkal amelyek Isteni lényünk és magáért az élet elpusztításáért munkálkodnak.

Jó lehet, ez a párhuzamos világban zajló háború nem kimondottan az ember mint test ellen szól hanem az Isten és a sötét oldalról jövő ősi konfliktus ami a Lucifer tahóságának a mohó, a kapzsi vágyainak köszönhetően robbant ki.

Röviden egy háború amit Lucifer kezdeményezett Isten a Teremtő ellen is minden ellen ami Istennel kapcsolatos. Az oka pedig a trónfosztás, a dicsőség megszerzése, az egyeduralom megszerzése az univerzumban is a galaxisban. Minden látható és nem látható világok ellen ami Isten alkotásához kapcsolódik azt a Lucifer meg akarta szerezni. A Biblia ezt hívja lázadásnak Isten ellen ám igaz, hogy nagyon kevés információt hagytok meg benne ami erről a lázadásról szól így az emberek ezen a területen sem látják át konkrétan mi az oka annak, hogy ma fizikai valóságunkban is ekkorára nőtte ki magát az igazságtalanság és a folyamatos háborúk. Pedig az igazság ott van a szemünk előtt és ha látni akarnánk össze tudnánk kapcsolni az eseményeket..

Tudjátok Lucifernek nincsenek saját ötletei ám bár nagyon intelligens teremtmény viszont jó ha tudod mindenben utánozza Istent…..hát így persze könnyű intelligensnek lenni.

A teremtésben sem képes alkató mesterként közreműködni hiszen Lucifer test nélküli lény aki csak úgy képes fizikai világban érvényesülni ha szövetségeseket szerez magának.

Kezdetben a szövetségeseket erőszakkal szerezte meg magának azután pedig ígérgetésekkel jutalmakkal. Meg tette ezt Jézusal is emlékeztek? Három kísérletet tett Jézusnál akkor amikor a test leginkább gyenge is kiszolgáltatott volt.

Emlékeztek 40 nap böjtölés a hegyekben a sivatagban?.Éppen elégséges volt ahhoz, hogy Jézusra is érvényesüljenek a fizikai törvények az úgymond éhezés az éhség.

A 40 nap étel nélkül a fizikai test kimerültsége a gyengülés talán az utolsó fázisban lehetett ezért Lucifer igyekezet kihasználni Jézus kiszolgáltatottságát.. Ilyenkor bármire rávehető az ember legalábbis a ma emberire igaz ez, hiszen birka módjára csordaként rávehető bármire.

Gondoljunk csak bele milyen technikát használ napjainkban a hátérhatalom az emberiség ellen? Egyszerű mint a levegővétel.

Egy olyan módszer amit a Lucifer technikájához köthető. Egyes földterületeken kiéheztetés, megfélemlítés, ellehetetlenítés az önállóságtól majd folyamatosan félelemben rettegésben tartás azután pedig az irányítás átvétel amit az emberek önként adnak át mert a hitetés módszerivel lerombolták az emberi belső értékeket, a bíróképességet és a különleges erő működtetésének lehetősége a kritikus helyzetek pillanatában való használatától.

A hitetés technikájával „szellemével”-bárkit, bármilyen tömeget össze lehet zavarni különösen XXI.-ik században, a XXI.-ik század módszereivel úgy mint a média a sajtó és a reklámok segítségivel olyan idegen tudatott plántálnak bele az elménkbe amelyeknek semmi valóság alapja nincsen, de amint az a valami gyökeret ereszt egy idő után átformálja az érzelem központját amire majd azt vesszük észre, hogy olyanokat csinálunk, vagy mondunk amit amúgy nem és egyezik a saját akaratunkkal.

Ez különösen akkor működik a legjobban ha gyógyszer reklámokkal találkozik a hallásunk is a tekintetünk.

Gyakran saját magunkat betegítjük meg azokkal a beidegződött gondolatokkal amiket belénk ültetnek reklámok hatására. Igaz ez csak az egyik típusa az elme manipulálásának hiszen a betegségek többsége lelki eredetű ám még is tudni kell, hogy a lelket megbetegedésinek módja is a külső hatásoknak köszönhető.

De nem csak a betegségekre igaz ez hanem a divatra és kiterjed hiszen a divat diktátorok és az elménket használják fel a termékeik értékesítésire.

Ez a része a manipulációnak pedig leginkább a fiatalságát lehet megbolondítani nem csoda hát, hogy ennyire egy azon hasonló stílust képvisel a réteg többsége.

Aztán ott vannak még a híradók, és a sorozatok a TV-ben. Itt az idősebb karosztályt bombázzák.

Nekik vagy is számukra vannak kitalálva eme elme manipuláció fajtája és a tudott átformálása mert ezzel egy időben növelni lehet a stressz hatását is a félelmek életben tartását hasszútávban lebénítva az agy természetes működésit.

Az elit jól tudja, hogy a testünk természetes működése ellen mit kell tenni ahhoz, hogy minél rövidebbre keljen fogni anyáink, apáink szeretteink élethosszát elvégre a stressz, a félelem, a rettegés hatására felborul a testünk egészséginek harmóniája így a gyógyszer reklámok el végzik a céljukat nem beszélve a nyugdíjakról.

Még több beteg ember, még több szorongó népség akit még inkább irányítani lehet.

Az ember anélkül, hogy észre vette volna már rég át adta, átruházta az élete irányítását a szabad akaratát az elitnek.

Azt csinálnak belőlünk amit csak akarnak és addig szorongottnak bennünket amíg csak hagyjuk.

De mit is tehetne egy tehetetlen és beteg ember?

Tényleg semmit.

Igen abszolút semmit.

Az elit is ezt mondja:- a meg bénított zombi népség képtelen a cselekvésre, hiszen egymás ellen kellene összefogniuk mivel amúgy sem tudják kik a felelősek valójában ezekért az összekuszálódott szálakért. Ebben a tudottban, ebben a gondolkodásban egyre inkább ott tartunk, hogy az ember az ember társát elárulja és még jogvadalmozást is kap ezért. Még rosszabb most már tényleg a legrosszabb stádium következik. Az amikor mindenedet amid még maradt el veszik tőled és még az utolsó leheleteddel is fizetned kell no ez már felháborit. Pont úgy ahogy Orbán Viktor teszi a saját népivel.

Egyik felén a nyilvánosságot eteti legújabban a határok lézárásával és annak hősies tettével, no meg Brüsszelben ö a zseni. Másik fele pedig egy keményen szorongatott nép amelyek olyan jövő előtt áll amelyek messze felülmúlja majd az élni akarást. Mért is? Mert az Orbán olyan intézkedéseket hajt végre amelyekre semmi szükség ám amire igazán szükség lenne az távval áll tőle. Nézzük például azt a tényt: Mi szükségük arra, hogy saját fizetésüket csillagos égik emelni miközben a nép 80%ka kínlódik?

Nem sajnálom attól az embertől a javadalmazást ha az igazságos kereteken belül marad ám amikor azt mondja, hogy az egészségbiztosítás mindenkire egyformán érvényes és ebből még adósságot is fel lehet halmozni, annak az embernek, akinek sem munkája nincsen, mert nem mindenkit vesznek fel,-vagy az előrehaladott kora miatt…. vagy pedig képesítés hiánya, esetleg nem tetszik nekik a pofád. A lényeg azonban az, hogy nem jó irányt vett az Orbán és nem lesz hálás a nép többsége azért amiket csinál jó lehet, hogy vannak pozitív intézkedések is de ez édes kevés ahhoz képest mint amiket tennie kellene leginkább.

A mai témámban a tanúságok a következőek:

A haldokló milliomos utolsó kívánsága így szól:

1.- A kaporsóját a világ legnevesebb és a legjobb orvosai szállítsák el a sírig.

2.- Az egész felhalmozódott vagyont amit az élete során összegyújtott, menet közben szórják szét az úton egészen a sírjáig.

3.-A kaporsóból hagyják szabadon a kezeit kilógni, hogy mindenki lássa.

Ekkor valamelyikük azok közül akik az ágya körül volt az utolsó kívánság felmondáskor megszólalt ekképpen: Mond!-kérlek minek ezek a kívánságok?

Erre így válaszolt:

1.-Azt akarom, hogy a legjobb orvosok szállítsanak sírhelyemre, hogy lássák és tudják meg, hogy még nekik sincsen hatalmuk a halál felett.

2.-Azt akarom, hogy az a sok tárgyi-érték, a vagyon, a gazdagság, a pénz az utolsó utamat díszítse, amelyek a síromhoz vezet is ekképpen lássa mindenki, és tudják meg az emberek mindannyian, hogy bizony az életben ezekért dolgoztam s fáradtom, de még sem vihetem magammal hanem minden itt marad a fizikai világban.

3.-Azt akarom, hogy a kaporsóból szabadon hagyott kezeim látványa mindenki értésire váljék az a tény, miszerint, „üres kézzel”- érkeztem ebbe a világba is íme ismét „üres”- kézzel tavazom.

Drága barátaim.

Az idő a legnagyobb értékünk mert ebből van nekünk annyi, amiről nem tudjuk, mennyivel rendelkezünk, éppen ezért fontos miként éljük meg is mivel töltjük ki azt.

Egyedül ezért az időért vagyunk felelősek hiszen csak azt használjuk fel, amit a rendelkezésünkre adott az Isten.

A pénz, a sok pénz, a vagyon sokunk számára értéket képviselnek pedig az nem más mint eszköz egy szolgáló eszköz amelyek az ember boldogulását is a jól létét kellene, hogy segítse nem pedig a rabjává téve öt.

Tehát addig amíg van időnk töltsük fel maradandó értékkel amelyek majd a tavazásunk után is érték marad. Valami maradandó értéket is jót hagyni örökségül a nemzetségnek elkepesztő lehetőség hiszen azt meglehetősen, nem csak mi az életünk során élvezhetjük hanem az utánunk lévők is.

Törekedni az örök életre az értékes életmódunkkal….nos azt hiszem ….ez a valódi kihívás.

Ma és legyen áldott szép napja mindenkinek.

Szeretettel Angelica.

857258_222568887882624_297969697_o

Egy interjú amelyekben minden benne van. Akkor csak beszélgettek ma már valóságként éljük meg.

Kincsem rádió 2006. Deli Károllyal készült riport a választások előtt.

A félreértések elkerülése érdekében szeretném a kedves olvasóimat tájékoztatni arról, hogy ez a felvétel 2006.05 Országgyűlésé választások előtt a kampány során készült interjú a Kincsem rádió részéről Deli Károllyal.

Az akkori MIÉP-Jobbik-Harmadik út Országgyűlési képviselőjelöltjeként Deli Károly interjút adott a Kincsem rádiónak.

Vissza hallgatva ezt a felvételt arra a következtetésre juttatom, hogy bár a Jobbik azóta bent csücsül a parlamentbe nem sok pozitív eredményt volt képes felmutatni.

Ennek több oka és van de most erre nem szeretnék kitérni mivel a mai témámat, nem ennek szenteltem.

A célom, az, hogy megismertessem olvasóimmal az alelnök Deli Károly,10 évvel ezelőtti tiszta meglátását Magyarországra vonatkozóan s amelyekről hosszan nyilatkozott a riporternek válaszolva kérdéseire.

Úgy vélem erre a megörökített adásra nem sokan emlékeznek, éppen…ezért el jött az ideje annak, hogy ismét önök elé tárjam az akkor elhangzott beszélgetést és a mai eseményekhez igazítva kihámozzuk a lényeget, amik azóta valósággá lettek nem csak a politikai szférában, hanem a minden napjainkban is.

A felvétel első részében inkább bemutatkozásról szól, de a másik fele az ami érdekel bennünket hiszen innentől fogva vesézik ki a problémákat amelyek azóta sem rendeződtek sőt fokozódtak, erősödtek, szétterjedtek.

Ebben a beszélgetésben kiderül számomra az is, hogy ha a média és a sajtó elitje, a (TV, SAJTÓ)-nyilvánosság közelibe engedi a MIÉP valamennyi tisztán látóját, és a nemzet érzelmű személyiségeit, akkor ott kő kövön nem marad mérlegen amíg az igazságot fel nem tárják.

Kedves olvasóim ma sokan azért nem hallanók MIÉP létezésiről, mert egyetlen ma ismert párt sem szeretné leleplezni magát.

Egyetlen ma ismert párt sem képes szembenézni az igazsággal.

Egyetlen ma ismert párt sem bolond, hogy fel fedje a hamis kártyáit.

Egyetlen ma ismert párt sem, hajlandó a hatalom közeléből el távolodni a NÉP JAVÁRA.

Egyetlen ma ismert párt sem adja fel a hatalom megtartása érdekében a harcot sőt a hatalom megtartásáért, a közelben maradásért még az éhes vadállatnál is csúnyábban szétmarcangolja az ellenfélnek érzet áldozatait.

Nem csoda hát, hogy a MIÉP-et mindig el akarták pusztítani és még most is erre törekszenek amint egy kicsit is növekedésnek indul.

Mért olyan nagy ellenség a MIÉP a ma ismert politikai pártoknak?

Azért mert a MIÉP az egyetlen párt amelyek keményen és végleg elszámolna az igazságtalanságot kiváltó is ebben közreműködő összes párttal.

Van tehát miről számadást adniuk, és lenne mért megfizetniük de ugye ezt ők nem akarják. Csak, hogy a Magyarok Istene végtelenségig nem tűri a hazugságot, az igazságtalanságot, a kegyetlenséget, az élet elpusztítását.

Végezetül pedig csak annyit tennék ehhez, hogy jól tudják az elitet kiszolgáló tagjai, hogy a hatalmuk véges, éppen ezért minden eszközt felhasználnak annak érdekébe, hogy az embereket tovább ámítsanak s nem riadnak vissza attól sem, ha keményebb módszereket keljen alkalmazniuk.

Gondollak itt a teljes kontrollra és még sok másra is, csak most ebben a cikkben nem szeretnék kitérni de nem is szükséges hiszen még a csapból is az elit tervei folyik így hát azt kívánom legyen áldásokban és örömben teljes szép napjuk..

Szeretettel Angelica .

Drágáim szeretett barátaim, ismerőseim,testvéreim.

Csupán néhány óra maradt hátra ebből az évből de mindjárt ránk köszönt az új.

Senki sem tudja mit hozz az új, de remélni is hinni érdemes, mert hit nélkül képtelenek lennénk átvészelni a nehézségeket, nem tudunk eleget tenni a kihívásoknak, nem győzhetünk a küzdelmeinkben.

A hit bennünk van, bennünk a szívünkben. Ez egy különleges hajtóerő amelyekkel a minden napjainkban képessé válhatunk megküzdeni a lehetetlennel, ahogy Jézusi tanítás is mondja: Hit segítségivel hegyeket mozdíthatunk el az életünk útjából, ahogy azt is mondja, hogy aki hisz annak semmi sem lehetetlen.

Ez az év a 2015-ös év mindannyiunk számára váratlan fordulatot hozat,-igaz voltok ezeknek előzményei,nem csak személyes életünkben, hanem a környezetünkben, is a világban mindenhol. Ezek a váratlan fordulatok, események néha elkeserítettek, megfélemlítettek, máskor pedig tapasztalatot, erőt és talán még örömet is adtok.

Csak azt észleljük, hogy valami nagyon nincs rendben a bolygónkon, azt látjuk, hogy amik történnek azok befolyásoljak az életünket a jelenünket, a jövőnket s talán még az is megfordult a fejünkben, hogy valami gigantikus eseményeknek vagyunk az átélői s pont azért, mert egy olyan korszakváltásnak vagyunk a részvevői, amelyekben gyakran csak sodródunk az áradottal.

Egyszer itt máskor ott mikor melyik hely dominál leginkább az éppen aktuális helyzetünkre, ám de ez egyáltalán nem bűn hiszen mindenki keresi a helyit ebben az eseményekkel tele világunkban.

Van akinek ez a 2015-ös év beteljesülést, sikert hozat, de van aki még csak az út elejin jár s nem tudni el érkezik e valahol a kitűzött céljaiknak megvalósulásáig hiszen sok környezeti kihívásoknak kell eleget tennie, máskor pedig a göröngyös út megtételit a fáradság nehezíti amelyek a sok kudarcnak köszönhető ám minden esetben itt is a hitre van szükség.

Elérkeztünk az élet azon lépcsőfokára amikor is a döntéseink, a szavaink,a tetteink azonnali termést hoznak éppen ezért talán jobban kell vigyáznunk mit mondunk, hogyan mondjuk s mikor kinek mit mondunk mert bizony, ha pozitív változást szeretnénk elérni nem csak saját életünkben hanem abban az életben is amelyek befolyásolják a környezetünket akkor kénytelenek vagyunk ráhangolódni a jóra úgy szavakban mint tettekben is.

Megszoktuk talán azt is, hogy az élet nem reagált a szavainkra de ma már felgyorsult az idő.

Összetömörült térben is az időben minden amire eddig várni kellett s mintha beérni látszik a múlt a jelenben amelyek súlyosabbnak is nehezebbnek tűnik mint a kereszt ami alatt Jézus is össze eset 3-szor. Össze esni teher alatt nem szégyen de lent maradni azt jelenti vesztesek vagyunk.

Az ember fél a kudarcoktól, a csalódásoktól is szerintem ez sem természetellenes hiszen Jézus is félt amikor egyre közelített a szenvedés órája majd a halál pillanata de tudjuk, hogy a halála feltámadást, új életet hozat.

Mit jelent ez ránk nézve? A legjobbakat mert hiszen a szülési fájdalmak és új életet hozza el számunkra is amikor az új élet megszületik azon nyomban megszűnnek a fájdalmak s csak az öröm a boldogság marad meg mert a gyötrelmek nyomai eltűntek.

A jelenkori eseményeket amelyekben az emberiség átmegy hasonlatos a vájódó asszony fájdalmához amelyek egyre intenzívebb, egyre erősebb. Eme fájdalmak jelzik számunkra, hogy valamiképpen újra kel születnünk, de nem testben hiszen ami test az test ami pedig szellemi az szellemi.

Esetünkben egy belső forradalom, belső újjászületés, belső radikális változás elkerülhetetlen hiszen a jelenkori globális problémáinkra megoldásként nem használhatjuk fel ugyan azokat a feltételeket amelyekkel hozzájárultunk közvetlenül vagy közvetve az összeomláshoz.

Mért mondom ezt? Azért mert ahogy bármilyen betegségnek spirituális, szellemi, pszichés eredete van hiszen előbb belsőleg betegszünk meg majd kiíródik a fizikai testünkre, azonképpen a gyógyulás is ugyan onnét indul el. Talán magad is megfigyelted mennyivel inkább fájnak a szavak mint a fizikai ütések.

Ez azért van mert a lelket a szellemet sebzed meg szavaiddal vagy mások szavai sebeznek meg téged de a lényeg ugyan az: amivel megsebeztek ugyan azzal gyógyítható meg az ember. Tehát ha a világunkat meg akarjuk gyógyítani és ebben mi is megakarunk, meg szeretnénk gyógyulni elkerülhetetlen a belső forradalom.

Tehát vissza kell térni a spirituális forráshoz és ezt beépíteni az életünk minden zeg-zugába hogy aztán megértést, bölcsességet nyerjünk az új irány felé, amelyek aztán rohamos változást hozhat előszór a világban majd az életünkbe.

Mért előszór a világban?

Azért mert a világ jelenkori történései kimondottan érintenek bennünket. Magukkal ragadtak minket és valahogy olyan mélyen elsodortak a belső világtól a spirituális világtól amennyire csak lehetséges így nem csoda, hogy kívülről reméljük a megoldást a világ problémáira miközben bennünk van a megoldást.

Hiszem, hogy az új év mindenki számára egészségesebb, boldogabb, anyagiakban gazdagabb hónapokat tartogat. Hiszem, remélem és szeretném, látni amint az emberek élete egyre inkább felfelé emelkedik, javul, kiegyensúlyozódik Isten segedelmével. Jézus szavaival élve és ennek szellemiségében kívánok nektek drága barátaim szeretettben boldog új esztendőt.

Magyarok Istene áldjon meg titeket és az egész Nemzetet.

Szeretettel Angelica.

Modern Hungária – Boldog új évet

 

A biochip beültetésének következményeit vizsgálják

Ahogyan szerte a világban szép lassan, alattomos módon beindult a beültethető chipeket népszerűsítő kampány, várható volt, hogy a hazai lakájmédia képviselői is fel fogják dobni a témát és elkezdik masszívan mosni az agyakat.

Nem kellett sokat várni, íme egy anyag, amiben most már minket, magyarokat is megpróbálnak elcsábítani, és tetszetőssé tenni az Új Világrend globális rendőrállamának egyik legfontosabb ellenőrző eszközét… Íme az inkriminált anyag:

Kényelmesebbé válik az élete, ha kiborg lesz

A biochip beültetésének következményeit vizsgálják, az eszköz számos téren könnyítheti meg életünket, de nem veszélytelen. Mi értelme van a bőrünk alá ültetni egy biochipet? Erre a kérdésre kereste a választ a Kaspersky Lab kutatója, Evgeny Chereshnev.

chip1-850x480

Fontos lépésnek tartja a biochipet a zárak szempontjából: megszűnhetnek a kulcsok, sőt akár a szállodai recepciók is, hiszen egy NFC rendszer bevezetésével a hotelszobák ajtaját okos telefonunkkal, vagy akár a kezünkbe ültetett chip segítségével érintésünkkel is kinyithatjuk.

Eltűnnek a kuponok és az iratok

Szükségtelenné válhatnak továbbá az iratok: a közúti ellenőrzést és a sofőrök életét is egyszerűbbé tenné, ha műanyag jogosítványunk helyett egy adatbázisból kérdezhetnék le vezetési engedélyünket.

Mivel a chip titkosított, adatainkhoz tényleg csak hivatali személy férhetne hozzá, ráadásul csak amikor szolgálatban van.

A biochip továbbá felesleges kedvezménykártyáinktól is megszabadítana minket: elég egy felhasználói azonosító, amire a biochipen keresztül jóváírják az adott kedvezményt.

Nem kell se pénztárca, se bankkártya

Az NFC fizetésnek hála még bankkártyára sem lesz szükségünk vásárláskor: elég a biochippel beinjekciózott kezünket a leolvasóhoz tartanunk, és már le is emelik számlánkról az összeget. A chipben tárolhatóak lennének továbbá a befizetett közlekedési jegyek és bérletek, valamint a koncertbelépők is, így semmilyen iratot és papírt nem kellene magunknál tartani.

Az ember maga a jelszó

Az internetes holnapok nem kell majd többé bejelentkezési adatokat kérjenek a felhasználóktól, így nem kellene folyamatosan újabb és újabb jelszavakat észben tartanunk, elég lenne biochipünket használni, mely úton keresztül adataink is titkosítva maradnak.

Védené továbbá a módszer laptopjainkat, okostelefonunkat és egyéb mobileszközeink, melyek a biochip segítségével csak a hozzájuk rendelt felhasználó kezében működne. Ennél fogva egy olyan világban, ahol a biochip elterjedt, értéktelenné válnak a lopott mobiltelefonok.

A hekkerek is felfigyelnek majd rá

Bár a bőr alá ültetett biochip számos további területen, például a betegek nyilvántartásában, és az okos otthonok kezelésében is könnyebbséget hoz, az újítás a kiber bűnözők figyelmét is fel fogja kelteni.

Ha a rendszert megtámadják, fennáll a veszélye, hogy a hackerek érintkezés nélkül eltulajdonítsák adatainkat, vagy akár pénzünket.

Eddig tart a cikk. Persze arról elfelejtik tájékoztatni a nagyérdeműt, hogy egy ilyen beültetett készülék ara is alkalmas, hogy méterre pontosan meghatározza helyzetünket, a tárolt adatokat pedig a kormányszervek akár folyamatosan megcsapolják, így állandóan a Nagy Testvér monitorozása alá kerülhetünk. A pénzügyeink szintén nyilvánossá válnak, és amennyiben a rendszeruraknak nem tetszik a viselkedésünk, kritikai észrevételeink, ne adj isten, ellenálló tevékenységünk, egyszerűen kikapcsolhatják ezt a kis drágaságot és akkor gyakorlatilag ellehetetlenülünk a társadalomban, hiszen azt az azonosítónkat tették működésképtelenné, ami révén mindenhez hozzáférnénk – pl. a bankszámlánkhoz. Ez a szerkezet tehát csupán látszatra biztosít kényelmi szolgáltatásokat, egyébként épp úgy viselkedik, mint a magukat liberálisnak mondók: Csak addig mutatja szebbik oldalát és csak addig toleráns, amíg azt mondod és azt teszed, amit ő akar. Amint élni kívánsz demokratikus alapjogaiddal és ellentétes nézeteket, eszméket vallva nyilvánulsz meg, máris lekapcsolnak a hálózatról.

Ezeknek a beépíthető készülékeknek a következő generációi mg okosabbak lehetnek. Nem csupán az összes személyes adat tárolására, azok folyamatos frissítésére, helyzetünk meghatározására lesznek jók, hanem a testfunkcióink figyelésére, sőt, akár lehallgató funkciókkal is felvértezhetik ezeket. Szóval tessék igen nagy fenntartásokkal fogadni az efféle, aljas propaganda cikkeket, sőt, az lenne a legokosabb, ha a társadalom a lehető legnagyobb ellenállás fejtené ki az efféle orwelli technológiákkal szemben.

(Az már más kérdés, hogy a klasszikus értelemben vett kiborg kifejezés nem igazán alkalmazható erre a technológiára, de ne legyünk telhetetlenek, és ne várjuk el azt, hogy a lakájmédia zúg firkászai bármilyen alacsony szinten releváns kifejezéseket használjanak…)

Forrás:

Ennek soha nem lenne szabad megtörténnie. Nem engedhetjük meg valósulni a bőr alá ültetett biochipet. Gondolkozunk egy kicsit: Tényleg elakarjuk veszíteni végkép az emberi mivoltunkat?

Már pedig Orbán Viktor vezetése alatt ez mindenképpen megtörténhet hiszen neki esze ágában sincsen kilépni  az elit csoportból amelyeknek nem csak ö a tagja hanem az országot is bele vitte.

Aki hozzájárulnak tudatlanul, vagy akarattal a szabad akaratunk, az emberi mivoltunk végleges elvesztésihez azok jobb ha saját magukat akasztják fel, mert ha Istennel szembe találják magukat kemény elszámolásnak lesznek kitéve. Senki ember fiának nincs joga a másik ember felett uralkodni sem pedig el venni egymás szabad akaratát.

Áldott szép napot minden jó akaratú embernek az egész világon.  

Szeretettel Angelica.    

Belső háború avagy rendelésre véghez vitt bűntény.

Alig vagyok képes felfogni mivé lett a népemből.

Az idősebb karosztály fél a fiatal csemetéktől, mert azokban nincs többé tisztelet az idősebbek iránt. Nem voltam közel 4 éve otthon és ezalatt az idő alatt iszonyúan sokat változott a helyzet.

Most nem csak azért mondom mert szétverték a közös autónkat Deli Károllyal, hanem mert ahogy több falubelivel beszélgetem, nagy részük azt nyilatkozták, hogy a mostani csemeték durvák, erőszakosok, részegesek, verekedősek, iszákosak. Olyan annyira igaz ez, hogy szinte egyetlen egy intőszóért például „ne tépd le a kerítésem deszkáját”, már komoly támadási okot ad egy 16-18 éves srácnak.

Többen is mesélték mennyire nagyok a zavargások éjszakánként az utcán, sőt rendszerint verekedések történnek is általában ezek a verekedéseket egy 8 tagú fiú társaság okozza.

Ezekkel a fiúkkal nekem is meg gyűlt a bajom azon a bizonyos éjszakán amikor is készültem vissza jönni Magyarországra.

Az autót kint hagytam a házunk előtt leparkolva gondolván, hogy alszok 1-2 órát az indulás előtt hiszen közel 1300 km vezetést kell megtennem mire vissza érek így nem árt előtte kicsit pihenni különösen akkor nem, ha az nap fárasztó is kimerítő nap volt. Már pedig nagyon kimerítő is fárasztó nap volt mivel, hogy disznó vágás utáni órák voltok.

Az autó mellett pedig még legalább 3 másik autó is elfért volna, ami annyit jelent nem volt senkinek útjában, nem akadályozott senkit is semmit.

12404485_938804902840146_1671316193_n

Nem is gondoltam volna, hogy egy bosszú következményeként az én autóm esik áldozatul, pedig higgyétek el a falu egyik végitől a másikig tele különböző márkájú és rendszámú autó parkolt az utca szélén.

Némelyik pedig még szűkös helyen is elhagyta autóját ám de még sem volt útjában senkinek.

Ezeknek a csemetéknek még is az én járgányom lett vonzó a bosszújuk számára.

Ha belegondolok az én 160 cm magasságomhoz visszanyitva alig ért vállamig a tettes még, is iszonyú pusztítást volt képes véghez vinni. Ráadásul nem is egyedül végezte a szétverő munkát annak ellenire, hogy az emberke azt vallatta kizárólagos tettes. Ezt azért gondolom így, mert a faluban egymás közt elégedetten dicsekedtek ki mit végzett az autón.

Minden létező ablakomat szétverték, a tükreimet csontostól bőröstől kitépték, kicsavarták, a rendszámtáblámat szétverték letépték majd összehajlították is a kacsitól nem mesze a pattokba dobták.

1059023_938804756173494_493308314_n 1932101_938804839506819_2145521230_n 12399490_938804862840150_972191484_n (1) 12404461_938804796173490_1598322318_n

Az autó beleseiben kisebb nagyobb kövek hevertek amelyekkel azt a látszatot akarták kelteni, hogy ezekkel törték be az ablakokat, ám a rendőrség is a bűnmegelőző nyomozói az eset feltárás következtében azt állították, hogy inkább botokkal mintsem kövekkel törték be az ablakokat.

 

Az én meglátásom azonban az, hogy mind két eszközt alkalmazták azon az éjjelen.

A házunktól nem messze az anyukám megtalálta az egyik ilyen botot de a tettesek azon az éjjelen úgy sétáltok el a helyszínről, hogy valamennyiknél még ott voltok a maradék a botok amikor a színhelyet elhagyták és végig mentek a falun.

Ezt a fiuk sem tagadták de a rendőrség jelentésében még is csak egyetlen beismerő vallomást tevő srác volt hajlandó felvállalni.

Ez az egyetlen fiú vitte el a balhét védve ezáltal a többieket vagy talán a felbujtót?

A Róbert nevű srác anyukája azonban véresre sírta szemeit fia tette miatt ám a srác nem törődött ezzel. Az anyuka elmondása szerint talán ez az idei karácsony lett volna az egyetlen nyugodt békés karácsony ha az eset nem történik meg, ugyan is az összes többi karácsonyuk meneküléssel telt mivel, hogy az apa elüldözte családját.

Tehát az apa egy erőszakos, iszákos személyiség aki rettegésben, terrorban tartja családját rendszerint mindig amikor otthon tartózkodik.

Az idei évben éppen Angliában tartózkodott az anyuka elmondása szerint egy munka ügyben. Tudjátok mi a legérdekesebb dolog mindenben?

Az, hogy az anyuka egykor a barátnőm volt és volt egy másik közös barátnőnk Genovéva nevű. Együtt lógtunk, bujkáltunk szüleink elől amikor csintalanságunkban cigarettázni akartunk.

Elképzelni sem tudjátok milyen érzés kerített hatalmában amikor a rendőrség fényt derített a tettes személyre ráadásul amikor a Katival találkoztunk a rendőrség kapujában mind ketten 

megdöbbentünk. Ez a 24 el telt év most egy tragikus tapasztalás következményekként ismét össze fonta útjainkat is ahelyett, hogy harag dühét váltatta volna ki belőlem a szívem majd meg szokott. Láttam, a volt barátnőm arcát tele gyötrelemmel, sírással, bánattal és most még az én esetem is meg viselte.

 

Ahogy ezekben a pillanatokban is vissza emlékszem kinézetire úgy a szívem ismét görcsbe rándul. Szomorú vagyok, hogy pont ö pont az ö fia és pont velem történik mind ez.

Nem tudom miféle tréfát űz az élet velem de az biztos, hogy a Katinak nagyon nem jött jól a kártérítés én még sem mondhatom azt, hogy eltekintek ez alól hiszen kevés pénzzel mentem hozza az autó javításokat pedig nem tudtam volna zsebből kifizetni ha bele pusztulok akkor sem. Innen amonnan kellett költsön kérni, hogy az autót meg csináltassam és nagy terhet jelentett volna vissza fizetnem a költsön ezért aztán muszáj volt Katival kifizettetnem a kárt amit a fia okozat.

Amikor az eset meg történt azokban a pillanatokban csak az járt a fejemben micsoda szégyen a falumnak, hogy olyan bűnözök élnek köreinkben, de most már azt gondolom a népem egy leszakított ág a fáról amelyek elfelejtve, széttépázva pusztulásnak lett ítélve.

Azt gondolom gyámoltalan, elhagyatott, vezér nélküli nép csoport amelyek ugyan éldegél de meg vannak számlálva napjai ha sürgősen nem történik valami csoda a meg mentésükre.

A csángó magyarság immáron kihalóban van, bele alvadóban van, összemosva különböző nemzetiségű kultúrával a világ számos pontjain hiszen a megmaradásuk, a megélhetésük, a létezésük fen-maradásuk érdekében szét szóródtok Angliában, Dániában, Olaszországban, Svédországban, Spanyolországban, Németországban és még sok más országban, hogy aztán ott letelepedjenek családot alapítsanak mert abba a szegény elfelejtet faluban nincs más számukra mint a földművelés amelyek már alig biztosít élelmet és megélhetést.

Én 24 évvel ezelőtt azért jöttem Magyarországra mert meg akartam ismerni a fát amiről az ág letöretett , is amelyek fához tartozik az ág az én vérvonalam, az anya országom s bár az elein az anya ország nem fogadott szívesen, elutasított, megtagadott, utált még is szerettem s tudtam ez az ős otthonom aki nélkül nem érdemes élnem, de akik én utánam elhagyták a csángóföldet már nem térnek vissza többé örökre mert érzik is tudják az nem az eredendő örök otthonuk hanem csupán egy föld rész, egy föld darabka Románia területén melyeken nem lehetnek azok akik lenniük kellene elvégre ha Romániában élsz Románul kell élned és beszélned azért, hogy befogadva legyél és köztük tudj élni anélkül, hogy állandóan szégyenkezni keljen az otthontalanság miatt.

Hogy mit kellene tenni csángókért? Lenne bőven mit tenni, de amíg Magyarország képtelen saját belső életét kézben tartani és összefogva egységesen egymásért dolgozni addig sajnos nem fogja tudni megérteni, hogy nem csak az tragikus, hogy Trianon alkalmával feldarabolták az országot hanem az is tragikus ahogy a saját testvéreit szét darabolták, elűzették messzire Moldvába mostanra pedig Moldvából távoli országokba ennek következtében pedig az új generációk már összemosva többé nem tiszta magyarok és nem tiszta csángókká lesznek.

Ahogy Deli Károly a MIÉP alelnöke gyakran szokta mondogatni a nép elveszti identitását s többé nem tudva ki ö, mivé lett, csak egy ember a sok közül gyökerek, ősök, emlékek is történelem nélkül. Hát lassan ez lesz népemmel.

Egy megvadult, vezér nélküli szétszórt ember csoportokból lévő valakik akiknek önálló belső törvénytelen életet élve önmagukat pusztítják. Erre Magyarország az anya ország nem lehet büszke hiszen őbelőle született ez a törzs is,ám de csak magára hagyatva, elfeledve hosszú, hasszú éveken át is most már az új generáció nem ismeri gyökereit hiszen megtámadja azt is aki közéje való mivel állandó háborgásnak, zavarnak, kényszernek volt kitéve ezért aztán az én tapasztalásaim az elmúlt napokban egyáltalán nem enged csodálkozni valót maga mögött. A belső önpusztítás elkezdődött ahogy itt Magyarországon is folyamatban van. Most tehát megkérdezem „Mivé leszel óh MAGYAR”-

Isteni áldásokban gazdag szép estét ismét Magyarországról.

Szeretettel Angelica.

857258_222568887882624_297969697_o

Féltékenység – intenzív érzelmek hálójában nem csak a munkahelyeken.

A negatív érzelmek toplistáján a magány, a szégyen és a csalódottság mellett kiemelt helyet foglal el a féltékenység , amit sokan összekevernek az irigységgel

A féltékenység három lépcsőben alakul ki, és olyan szituációban is előlép, amikor látszólag nincs különösebb ok az érzelem megjelenésére.

Számos munkahelyi helyzetben  találkozhatunk ezzel az érzéssel, mely rányomja bélyegét a munkahelyi légkörre és jelentősen csökkenti a munkavállalók teljesítményét.

De mi van akkor amikor ez a féltékenység kisugárzik az életünk más pontjaira is?

Ma tehát az irigységről és a féltékenységről írok mivel az utóbbi néhány hétben napi szinten szembesülök ezekkel a problémákkal. A témámban álneveket használok de valós szituációról beszélek és a cikkemben írezhető lesz az alany iránti ellenszenvem is, és mivel elég negatívan érint az alany személyisége amit annak diagnosztizálok, hogy iszonyúan irigy és féltékeny.

De nézzük mit gondollak én az olyan féltékeny irigy természetű személyekről amiről szinte biztos, hogy az ilyen típusú emberkék nincsenek tudatában saját magukkal kapcsolatosan.

A féltékenységet legtöbbször a szerelemmel és a párkapcsolattal hozzuk összefüggésbe, azonban ez az érzelem számos más helyzetben is megjelenhet mindennapi életünk során.

Szerelemféltés esetén a pár egyik tagja attól tart, hogy társa mással is kedves, nem csak vele.

A féltékenység azonban bárhol-(még a baráti kapcsolatokat és megfertőz),és bármikor megjelenhet, így akár a munkahely békés állóvizét is felkavarhatja ez az intenzív és sokszor tartós érzés, konfliktusokat okozva a munkatársak vagy a vezetők között.

A munkahelyi féltékenységet látszólag több dolog is kiválthatja, kialakulhat pozíció, karrier, munkabér, életkor és természetesen szerelemféltés kapcsán is, mindnek a gyökere ugyanaz.

Nézzünk egy történetet:

Márta és Joni a szervezetnél rendre olyan munkákat végeznek, melyekkel látványosan tudják képességeiket befektetni s megmutatni, hogy egy haldokló szervezetet pénz nélkül is fel lehet lendíteni ha elég kreatívok és lelkesek vagyunk abban amit csinálunk csupán a marketing kellő ismerete és alkalmazása révén ezért munkájuknak eredménye is gyorsan növekszik, sikeresnek és jókedvűnek látszanak mind ketten egészen addig amíg valakik fel nem borítják ezt a harmóniát.

Azonban Mártával és Jonival egy szervezeti hajón (jelképesen értsd) dolgozó Pina Mari sokat túlórázik és rendszeresen olyan munkákat végez amit önmaga szabad akaratából választott,de amelyek nem jelentenek számára valódi kihívást, hiszen csupán mások munkáját, kreativitását felhasználva végzi a tevékenységit.

Mindössze sok időre van szüksége, hogy végezzen velük mivel, hogy előtte végig pásztázza az online világot kutatva találva azokat az információkat amik egyeznek az ö kizárológós gondolataival…,viszont emellett Pina Marinak jut ideje bőven arra is, hagy figyelemmel kísérje Márta és Joni munkáját szinte majdnem úgy mintha az egész szervezetnél ő lenne a főnök is az lenne a kizárólogós feladata, hogy Mártát és Jonit árkus szemekkel figyelje majd jól rendbe rakja őket ha nem az elvárásai szerint alakulnak a dolgok.

Egy napon azonban Pina Mari látja, hogy a Joni és Márta jókedvűen összedolgoznak is mindent előre megterveznek mert az a céljuk, hogy a legújabb aktuális projektet a szervezet számára minél előbb üzembe helyezzék, abból a célból, hogy a növekedés, a termelékenység még jobban növekedjen és még több sikert hozzon a szervezetnek ezáltal pedig a dolgozók számára is.

Mivel Pina Marinak nem igazán volt tudomása a készülődőfélben lévő projekt alakulásáról is annak mikéntjéről, így nincs áttekintése , ismerete arról, ami háttérben zajlik így valahol megértem a furcsa viselkedésit amivel legutóbbi időkben egyre gyakrabban szembesülnek Mártáék.

Ez a tipikus féltékenység és irigység, viszont óriási hátrány egy éppen éledező szervezet számára jó lehet erről Pina Mari nem vesz tudomást vagy talán nem és érzi mekkora bajt jelent ez?.

Persze ezt a hátrányt Pina Mari nem saját viselkedési formájának tudja be hanem, annak, hogy Joni és Márta túl sokat hibázik az írás szabályait áthágva ráadásul a legjobb hobbija felhasználni a szervezet nevét önmaga ellen vagy is Pina Mari nem veszi észre, hogy az év legnagyobb baklóvését követi el akkor amikor a szervezet neve mögé bújva úgy üzen Joninak és néha Mártánok is mintha az egész szervezet osztaná a Pina Mari véleményit.

Higgyétek el ennek a szervezetnek vezetősége csak a töredék személyisége rendelkezik tudással az internet világát illetően is legtöbbjük idős veterán tagja a szervezetnek nekik pedig fogalmuk sincs arról mi zajlik az online szervezetének a nyilvános hivatalos portálján, még is Pina Mari azt a látszatot kelti, hogy amikor ö reagál üzeneteivel akkor azt a szervezet teszi elvégre Pina Mari nem szignózza minden kommentárt amit kitesz így a kívül állók egyértelműen azt látják, hogy maga a szervezet reagál nem pedig Pina Mari.

Mi mást gondolhatnék róla ha csak nem azt, hogy messze túl buta ahhoz amit csinál miközben azt hiszi, hogy jól vonnak a dolgok úgy ahogyan ö elképzelte.

Márta azonban rendelkezik könyvelői, pénzügyi, menedzseri, marketing,is média tudással mivel ezekből a szakmákból szerzet szakmakepésítést és gyakorlatot különböző nagy vállalatoknál. Másrészt pedig Mártát felkérték legyen a szervezet tagja amit aztán úgy vállalta el , hogy közben messze nem állt közel hozzá az a fajta tevékenység amit a szervezet képviselt talán azért mert még annyira nem ismerte annak szellemiségit ám még is valami megfogta Mártát. Csak, hogy a lényeget értsd elmagyarázom neked:- Mártában túl nagy az igazság érzett. Túlságosan elégedetlen mind a mai napig az igazságtalanná fajult világrendszerivel amelyek családokat és emberi életeket tesz tönkre, illetve tett tönkre. Látszólag ennek az igazságtalan rendszernek mintha soha sem lenne vége sőt mintha súlyosbodna így Mártában már nagyon régóta ott lappon a vágy, hogy egyszer majdan, ha lesz olyan lehetőség ahol építően felhasználhassa tudását az élet és a körülmények jogvitása céljából akkor mindenképpen társul ahhoz 

a szervezethez vagy politikai rendszerhez. Igaz Márta jóval az előtt bírálta az igazságtalanságot még mielőtt a mostani szervezethez került volna csak éppen akkor egy személyben küzdött ma már reméli, hogy egyre többen lesznek akik váltóztatni akarnok és ezért még ki is veszik a részüket a munkából.

No de térjünk vissza arra, hogy Márta mit jósol a szervezet jövőiről. Tehát mint menedzser és marketing szakember szemével Márta teljes bizonyossággal azt állítja a szervezet több okból kifolyólag összefog omlani még mielőtt egyáltalán elérte volna azt a szintet amire Joni is Márta tervezte. Jó lehet, Pina Marinak pont az a megbízatása, hogy a szervezet összedőljön. Erről Márta azért vélekedik így mert a szervezet országos elnöke túl lágyszívű. Nem mintha ez baj lenne sőt bár ilyen lágy szívű lehetne minden ember a világon mert akkor soha nem lennének háborúk sem pedig szétszokott családok.

A baj akkor van amikor az elnök azt szeretni hinni, hogy mindenki olyan mint ő. Bár igazza lehetne….ám de sajnos az emberek jó része önző, kapzsi, felsőbbrendűség érzésétől átitatva gyűlölködő, irigy, féltékeny, rosszindulatú, orcátlan, tiszteletlen, érzéketlen és még sorolhatnám de ennyi is elég, hogy megértessem az olvasókkal mért ez az egyik ok arra, hogy a szervezet összeomoljon.

Az előbb említésre került okok miatt egy lágyszívű elnök nem tud igazságot tenni az övei között mert az egyikük előbb utóbb úgy is piszkálódni fog.

Mi hát akkor a jó megoldás? Mártának számtalan javaslata lenne ezzel kapcsolatosan de valószínűleg ez nagy ellentétekbe sodorná a szervezet pár tagját (nem mintha pillanatnyilag nem ez volna a helyzet)-,így félő, hogy egy idő után a szervezet lejáratása ellen nem lesz mit tenni…,viszont ha az elnök fontolóra venni,például azt, hogy a Pina Mari és még a Fasza Jancsi szerkéztói hozzáférésit vissza vonja a hivatalos oldalról talán még meg menthető a szervezet.

Márta nem azt mondja, hogy Pina Mari és a Fasza Jancsi összes szerkesztői munkájukat vissza kell vonni hanem csak azt, hogy arról az egyetlen főoldalról kellene visszavonni a szerkesztői lehetetlenséget,Sőt Márta azt is
állítja teljes bizonyossággal, hogy a főoldalon nem lehet 2-nél több szerkesztő.

Hogy mért?

Nos nézzük csak: először is ellentétes vélemények nyilvánulok meg az ugyan oda tartozó szerkesztők között miközben ketten közölük nem tudja azt hogy nem támadhatja meg nyilvánosan a saját munkatársát.

Minden marketing és menedzseri szabálynak ellentmond ez a viselkedési forma (csodálkozok és ezen hiszen egyetemet végző diplomás személyeknek ezt tudniuk kellene)-,hogy mennyire gyengíti az emberek bizalmát a szervezetben amikor ezt felismerik. De hát mért és lepődök meg?- elvégre a diplomatikus viselkedést nem tanítják az egyetemeken „(erre az élet tanítja meg az arra fogékony embereket)”- csupán azt, hogy miként legyen valaki képes átgázolni ember társain, hogy elérje saját önös célját.

A másik probléma amelyek szintén a szervezet bukásához vezet, az, az, hogy ebben a szervezetben nemrég belépet 2 tagjának nincs kellő tapasztalata abban, hogy kik a valódi ellenfeleik ezért aztán nyílt támadást kezdeményeznek, illetve folytatnak nyilvánosan az elnökség egyik tagja ellen akit rendszerint leégetnek, megaláznak primitív tudatlan módszerekkel.

Márta ezt sértésnek veszi ráadásul Márta szempontjából ez a viselkedési forma olyasságnak, szemétségnek minősül, amit nem igazán értékel. Talán Pina Mari elfelejtette volna, saját lelkes szavait amit nem és olyan régen fejtett ki Mártának? Semmi baj Márta meg tudja ismételi. Szóval kedve Pina Mari azt mondtad mennyire örülsz, hogy a párt megint újra élet és mennyire értékeled, a Joni is Márta törekvéseit az online hálózatban mert érezni és látni véled a növekedést.

Azt is mondtad, hogy ennek eredményeképpen te magad és megalakítod a szervezetet a lakóhelyeden és kész vagy mindent megtenni, hogy ismét népszerűvé váljék a szervezet.

Megkérdezném tőled mi váltózott alig pár hónap alatt?

Ne gyere nekem azzal, hogy mindenki neked panaszkodik arról, hogy Joni és én milyen rossz munkát végeztünk és hogy mekkora szemetek vagyunk mert ezt úgy sem hiszem el mivel nekem pont az ellenkező tapasztalataim vonnak.

Képzeld több 100 e-mail érkezik naponta az ország különböző részeiről, sőt még külföldről is, azzal a gratulációval, hogy milyen nagyszerű dolog a szervezetünk talpra állása és növekedése és még azt is mondják ,írják több százan, hogy mellénk fognak állni és alig várják, hogy szavazhassanak.

Hát akkor miről is beszélünk?

Arról talán, hogy neked kedves Pina Mari beteges mániád-á vált az uralkodási, az irányítási, a dirigálási, az oktatói vágyad.

Tudod sokan veszik a fáradságot és kiolvassák az önéletrajzamat amelyekben beleírtam, a születésem helyit, ezért aztán megértik, hogy nem egyszerű nekem helyesen írni viszont nagyon elismerőek azzal kapcsolatosan amit teszek mert ők az írás mondani valójára figyeltek nem pedig hogy elvétve egy két betűt összecseréltem.

Ha jól emlékszem,-már pedig nagyon is jól emlékszem- még neked is mondtam hol születtem és úgy tűnt akkor még nem jelentett problémát legalábbis nekem úgy tűnt örülsz, mert neked és a jó szándék dominált. De akkor még is mi a fene történt veled?

Mért lettél ennyire beképzelt?

Mért vagy ennyire kegyetlen, szívtelen, és önző?

Mért élsz vissza a szervezetünk nevével és felsőbbrendűség érzésivel leminősíted munkatársaidat?

Mitől vagy te különb más embernél?

Kedves Pina Mari hidd el sok még a tanulni valód neked, is meg a Fasza Jancsinak és.

Hidd el még nem jártátok ki az életiskoláját ahhoz, hogy a nálad jóval idősebb, bölcsebb embert kioktassátok. Gondollak itt a veterán elnökség szervezeteinek tagjaira.

Még a kenyér javát sem ettétek meg és a tudás gyümölcsét sem ízleltétek meg ezért aztán ne akarj okosabb lenni annál mint ami valójában vagy.

Tudod Pina Mari kétségeim vannak afelől, hogy felismernéd az igazi barátaidat, kétségem van afelől is, hogy lennének igaz barátaid.

Hogy is lehetnének neked barátaid ha még önmagadat sem szeretet, nem fogadod el azt a tényt, hogy nem a külsőségekre kell építeni hanem a szeretet alapjaira?

Valójában csak arról van szó, hogy az elnökség szívesen dolgozik együtt Mártával, a Jonival de még a Pina Marival is, ha drágája nem keresné mindig a szálkát kollégái szemében miközben a sajátjában ott van a gerenda.

A vidám, jókedvű munkatársakkal és a hozzájuk hasonló, jókedvű kollégákkal, könnyen halad a munka.

Öröm minden tekintetben összedolgozni ahogy az az elejin is működött. Márta őszintén örült Pina Marinak amikor hozza jött külföldről és lelkesen energiával teljesen beledobta magát a tennivalókban is belépet a szervezetbe. Márta szívesen emlékszik vissza ezekre az időkre pedig nem is volt olyan régen.

Pina Mari úgy érzi, az ő élete egy robotéhoz hasonlít, tele sok túlórával, megbecsülés nélkül. Márta számára látszólag nincs túl sok választás vagy elfogadja, hogy Pina Mari egy külön bánásmódot igénylő egyéniség is így dolgozik vele együtt, vagy pedig kilép a szervezettől és törődik a saját dolgával.

Viszont Pina Mari sincsen könnyebb helyzetben hiszen okkár ö is dönthet úgy, hogy másik szervezethez csatlakozik és ha elmegy egy másik szervezethez, ott sem fogja tudni, hogyan kerülje el a féltékenységét, hiszen azt nem Márta viselkedése hozta létre, az ő viselkedése csupán megmutatta Pina Marinak, hogy Pina Mari valójában mire is vágyik::-vezetői státuszra az alattvalók (jelképes értelemben) figyelmére és tiszteletére.

Így Pina Mari egy új munkahelyen hamar ugyanebben a helyzetben találná magát, vagy még nehezebben, hiszen a féltékenység érzése az új munkahelyre is elkíséri.

Ha pedig Márta szervezetnél marad, nem fogja tudni, elkerülni a megismétlődő írás hibákat amik valójában azért történnek mert összekeveri őket,ahogyan az sem fogja tudni elkerülni, hogy újra meg újra összetűzésbe kerüljön Pina Marival és a Fasza Jancsiva .

Pina Mari érzései nem tartoznak az elnökség tagjaira, csakhogy Pina Mari figyelmét a féltékenységét kiváltó Márta folytonos írás szabályai is annak megszegése fogja lekötni, így nem tud kellőképpen a munkájára koncentrálni, ezért a jövőben maga Pina Marinak, munkája is lassúvá és szétszórta válik nem beszélve arról, hogy már most sincsenek sajátos kreatív ötletei, gondolatai, tervei amikkel előbbre lendíteni a szervezetet.

Ez már tartozik az elnökségre. Pina Mari és Márta közös munkája egészen biztosan nehézségekkel tarkított lesz, közös eredményt nagyon nehezen fognak létrehozni.

Mit tehet Márta, hogy képes legyen Pina Marival együtt dolgozni?

Mártának célszerű lenne megváltoztatnia a kommunikációját – amennyiben képes erre -, éppen csak annyira, hogy bevonja Pina Marit a döntésekbe, amennyiben Pina Mari is nyitott erre

. Ha ebben a helyzetben Márta viselkedése nem teljesen őszinte, akkor az olaj a Pina Mari égő tűzire.

A féltékenységet kiváltó fél akkor jár el a legjobban, ha sokat kérdez, és hagyja, hogy a másik döntsön igen ám csak, hogy itt arról a szervezetről van szó amit Joni és Márta kemény erőfeszítések árán lendítettek fel így nem csoda, hogy mind ketten féltik a felépített rendszert az összeomlástól.

Gyakori hiba a kommunikációnkban, ha úgy kérdezünk, hogy előre eldöntjük, milyen választ fogadunk el a másiktól, ilyenkor valójában nem is kérdést teszünk fel, mindössze kérdőjelet használunk a mondatok végén. Amennyiben Márta képes a saját szabadságából Pina Marinak átadni valamennyit a kommunikációja révén, akkor a helyzet oldódhat. Ennek feltétele, hogy Márta megnövekedett szabadsággal lépjen be a Pina Marival való kommunikációba, máskülönben csak vita fog kialakulni ismét.

A féltékenység két területre mutat rá az érzést átélő személy számára:

1. Van valami, amit nem Pina Mari kap meg, pedig vágyik rá és meg is kaphatná, csak nem a megfelelő dolgot cselekszi, hogy elérje célját.
2. Az események alakulásában Pina Mari tudja valahonnan, neki rossz az, ha Márta színre lép. Vajon Pina Mari honnan tudja, vagyis milyen élményből tanulta meg, hogy „Márta megjelenése” számára rossz?

Minden érzelem, ami csak megjelenik az életünkben, azért kerül oda, hogy valamire felhívja a figyelmünket t. A féltékenység esetében éppen arra, hogy érzelmileg eltévedtünk, amikor az áhított dolgot (figyelmet, bizalmat) meg akartuk szerezni. Ha eltévedünk az erdőben, általában az a legjobb megoldás, ha visszamegyünk arra a pontra ahol még tudtuk, hogy jó úton jártunk, és ott felülvizsgáljuk a döntésünket. Az érzelmek feldolgozásának is pontosan ez a menete. A legnehezebb rész az, hogy Pina Mari nem tudja megmondani, hogy mikor, hol és mit hibázott , hogy a féltékenysége kialakult.

Ismerjük föl az érzést

A személyiség kialakulása során – még gyermekként – megtanuljuk, hogy bizonyos helyzetekben mi a sikeres reakció számunkra. Ezek a megoldó kulcsok rögzülnek, és ismeretlen helyzetekben a rögzült, korábbi szituációkban sikeres viselkedésminták szerint reagálunk az új helyzetben is. Egy elképzelt szituációban is meg tudjuk jósolni, hogyan fogunk cselekedni. Ez azért lehetséges, mert minden szituációban egy-egy érzelem vezérli a viselkedésünket, az adott érzelem pedig ismerős múltunk bizonyos pontjairól, amikor már sikeresen megoldottunk hasonló helyzeteket.

Ezek a reakciók megszokássá csontosodnak, és később, amikor már az adott viselkedésminta gátol bennünket, nem tudjuk, hogyan változtassuk meg azt.

A problémát az okozza, hogy nem minden esetben alakítottunk ki helyes reakciókat, azonban tudattalanul ismételjük minden egyes hasonló helyzetben. A gyermekkori élmények nyomán egy-egy helyzetre kialakított sikeres válaszok felnőtt korunkra elavulttá válhatnak.

Csakhogy ezt nem vesszük észre, mivel az adott helyzetre már van egy korábban eredményesen működő – gyermeki – megoldásunk, és vagy nem jut eszünkbe egy másik – felnőtt – megoldás, vagy nem tudjuk feszültség nélkül kivitelezni azt.

Féltékenységnél is ez történik, a már korábban kialakított viselkedésmintáinkat ismételgetjük, csak a szituáció változik körülöttünk. A szakemberek szerint is , ha felismerjük a bennünk kialakult érzést, és azonosítjuk, hogy egy adott szituációban féltékenyen reagáltunk, akkor őszintén szembenézve az érzéssel, lehetőségünk nyílik az érzelem megértésére és a feldolgozására is.

A féltékenység nem egyenlő az irigységgel még is a Márta és a Pina Mari esetében mind kettő jelen van de csak az egyikükben dominál.

Sokan összekeverik a két érzést, azonban nagy különbség van féltékenység és irigység között. Féltékenységnek három szereplője van – legalábbis képzeletben mindenképpen –, míg az irigységnek csak kettő.

A féltékeny ember azt szeretné megkapni, amit szerinte valaki más kap meg a számára fontos személytől.

Irigységről pedig akkor beszélhetünk, amikor olyan dolog iránt vágyakozunk, ami másnak van és nekem még nincs, de már itt lenne az ideje de lehet, hogy csak én gondolom így? Mert, hogy az én alanyomnak is ugyan ezek a tünetei vannak.


A féltékenység kialakulása három lépcsőben történik meg

Először is az egyén, esetünkben „Pina Mari” – általában gyerekkori szituációban – csalódást él át: visszautasítás éri, pedig elfogadásra számított .

A következő lépcsőfok, mikor saját magával szemben is képmutató, hogy a következő csalódást elkerülje, elkezd változtatni a viselkedésén, az érintett dologgal kapcsolatban, becsapva ezzel önmagát. Majd mikor azt tapasztalja, hogy azt a dolgot, amit ő szeretett volna megkapni az önbecsapás révén, más valaki kapja meg attól a személytől, akitől ő várta, az őszinteség révén, biztosan kialakul a féltékenység érzése.

Itt a harmadik fél őszintesége tükröt tart „Pina Mari”’ számára, szembesítve a saját önbecsapásával. „Pina Mari” erre az önbecsapásra nem szívesen néz rá, ezért a „tükröt tartó embert okolja”, és szeretné életéből eltávolítani. Egy normális gyerek a féltékenység érzés megjelenésekor két viselkedésminta közül választ folytatásképpen:

A. Ha erősebbnek érzi magát a szüleinél, akkor a tükröt tartó személy: „egy gazember, tűnjön el innen örökre…”, és a gyerek egy kiadós hisztivel igyekszik elzavarni azt, aki megkapta, amit ő nem.

B. Ha gyengébbnek gondolja magát a szüleinél, akkor: tudja, hogy nem szabad szólni ebben a helyzetben, mert az csak növelni fogja a bajt, és csendben marad. Így még a szégyenérzettel is tetézi a féltékenységét.

A féltékenység kettős arca

A fenti két viselkedésminta felnőtt korra két merőben ellentétes gyakorlatban nyilvánul meg.

A. Ezt a fajta magatartást birtoklási vágyként ismerjük és ez az amit Márta és tapasztalt Pina Marinál.

A féltékeny ember valamilyen módon szeretné a másik ember cselekedeteit, mozgásterét kontroll alatt tartani, hiszen nem lehet megbízni benne, hogy mit cselekszik, amikor Ő nem látja.

B. A másik viselkedésminta esetén a féltékeny ember olyan szokásokat vesz fel, (főz, mos, vasal, mindig szolgálatkész…stb.) amivel feladja önmagát, és évek alatt teljesen felőrli önbizalmát ezért javaslom az alanyomnak Pina Marinak próbáljon egy szakemberrel konzultálni mert könnyen lehet segíteni rajta ahelyett, hogy megalázó viselkedés formát gyakorol a szervezeten belül.

Megoldás: a korábbi minták fölülírása

Abban a pillanatban, hogy „Pina Marit” zavarni kezdi önnön féltékenysége, megérett a változásra.

Már csak vissza kell jutnia a féltékenységet kialakító élethelyzetbe, ami elmélyült, relaxált állapotban megoldható. És ahogyan az erdőben visszamegyünk az eltévedés pontjára.

Hosszú idő távlatában a legtöbb ember nem emlékszik arra, mikor érte a csalódás, csak az érzés marad meg, a féltékenységet átélő ember képes a felidézést követően át is alakítani az élményt úgy, hogy jó érzéssel vegyen részt az eseményekben, és ezzel képes legyen visszanyerni a szabadságát, a féltékenysége pedig elmúlhasson, hiszen így már képes lesz megszerezni azt, amire vágyik.


Végezetül pedig remélem sikerült szembesíteni téged saját magaddal és felismered majd, hogy nem jó irányba kényszeríted a szervezetet amelyekben valamennyien keményen dolgozunk, hogy majd végül mindenkinek siker élménye legyen elvégre nem önmagunkért küzdünk hanem egymásért és a z örömünk és közös lehet elvégre ezért küzdünk nem?

Áldott szép estét mindenkinek. Szeretettel Angelica.

857258_222568887882624_297969697_o

 

Megható ahogy Lucian Mindrutá ír, beszél és érez Erdéllyel kapcsolatosan.

Mielőtt meg osztanám veletek Lucian Mindrutá gondolatait amit blogján tett közzé, szeretném elmondani nektek, hogy a szívem mélyén ott volt a remény és a vágy, hogy ez a nap valamiképpen elérkezzen. Úgy érzem ezek a gondolatok mintha válasz lenne az imáimra amit Isten tudatni akart velem.

A múlt sebei soha sem gyógyulhatnók be amíg a seb vérzik s közel 100 éve öröklődik apáról fiúra, anyáról lányára a gyűlölet miközben egyre inkább ellenségévé válik két olyan nemzet ,amelyek lehetnének okkár testvérek is. Lucian Mindrutá reményt adott és még inkább hitet arra nézve, hogy semmi nem lehetetlen annak akinek van bátorsága és hite. Lucian Mindrutá azzal, hogy ilyen tiszta  lélekkel ír Magyarországról is az Erdélyről, ezzel pedig azt is megkockáztatta, hogy önmaga ellen haragítsa Romániát. De ezzel nem törődve kimondja elismerően a valóságot. Erdély Magyarország szíve fájdalma de ugyan akkor Erdély egy kötelék, egy szeretett kötelék ami összeköti a tiszta, őszinte szeretetreméltó azon kevés románokat a szeretetreméltó magyarokkal.  Ehhez én csak annyit fűznék hozzá, hogy Romániában még sokan élnek azzal a tudottal a szívükben, hogy Erdély Magyarország testinek egy darabkája és azon kevesek akik ezt elismerik remélik, hogy egyszer ismét egyesül ám ehhez sokk sok embernek fel kell még ébrednie. Számomra pozitív élmény, hogy a Lucian Mindrutá blogján a hozzászólok sokan hálások amiért volt benne Lucianban ekkora bátorság megnyilatkozni Erdélyről is sokan remélik, hogy ez a kezdeményezés még több embert felébreszt.

Íme Lucian Mindrutá blogja:   Cikk olvasásához katt ide:

Én pedig áldott szép estét kívánok minden jó akaratú emberre az egész világon.

857258_222568887882624_297969697_o

Szeretettel Angelica.