Kategória: Az anyaság helyzete.

Ismerős  neked ez a helyzet?

Vannak mondatok, amitől kiszalad a levegő, korbácsütésként ér az igazságtalanság, majd feléled a harc, hogy az egyjogúság ne csak elméleti legyen.

10 éves volt a fiam, a lányom pedig  6 amikor egy beszélgetés során, az egyik állásinterjú során.. mintegy mellékesen, azt mondták nekem, hogy “Elnézzük magának ezt a pár évet!“. Arra az időszakra céloztak, amelyet főállásban anyaként töltöttem. Igaz 3 évről van szó de ez is felváltva. 

Fele időt én a másik felét a párom neveltük gyermekeinket. Ám de csak rám mint nőre is anyára érkeztek célzott megjegyzések.

 Döbbenetemben és a belém nevelt udvariasság miatt szóhoz se jutottam, de más se akadt, aki felborította volna az asztalt.

Nem olyan régen pedig azt kaptam meg – amikor a második gyermekem megszületett s tán úgy pár hónapos volt -, hogy “Magát úgy kell eltartani.” Ezzel a kijelentéssel még ma is találkozom”. 

De az elmúlt években számtalan helyen találkoztam vele még is akkor a legfájóbb amikor az ember a párjától hallja. 

Példás szituáció amikor a szemedbe egyenesen azt mondják: Maga örüljön, hogy enni kap.” 

Ezt a sértő igazságtalanságot már nem bírtam lenyelni.  

Úgy alakult, hogy az életem sokkal mozgalmasabb, mint egy átlag gyermekes anyukának – bár az is csak egy utálatos sztereotípia, ahogyan a gyermekes anyákat elképzeljük babakocsit tologatva, állandó boldogságban – és közel sincs arról szó, hogy bárkinek el kellene tartania engem, de ha nem így lenne, akkor se érdemelném meg egyik mondatot sem. Hiszem, hogy anyának lenni és gyereket nevelni felér a világmegváltással. ” Sajnos még sem értékelik”

Másrészt egy kisgyermekes anya mindig kiszolgáltatott lesz és ugyanilyen kiszolgáltatott helyzetbe kerül a férfi, ha ő marad otthon a gyerekkel. Komolyan gondolhatja-e bárki, hogy munkahelyen pénzt kereső ember teljesítményét összemérje egy anyáéval, és az anya kevésnek ítéltetik?

 A kisgyerek nem 8 vagy 12 órás „munka”, hanem napi huszonnégy óra és szabira se lehet belőle menni. 

Akkor is helyt kell állni, ha az ember beteg és akkor is ha fáradt. Senki sem tud egyszerre kisgyerekeket ellátni és mellette ugyanúgy teljesíteni a munkában, mintha nem lennének gyerekek, egyszerűen fizikai képtelenség, nincs hozzá elég óra egy nap. 

Kompromisszumot kell keresni: vagy a gyerekkel járó feladatok kerülnek máshoz (bölcsi, nagyi stb.), vagy a munkát kell háttérbe helyezni. 

De ha a munkát helyezzük a hátérbe, akkor a megélhetés kerül veszélybe hiszen egy fizetésből, nem csak, hogy megélni nehéz hanem boldogulni is képtelenség. 

Kemény megalkuvások ezek a nők életében. 

A mai világban senki sem teheti meg, hogy évekre kiessen a szakmájából, ahhoz túl gyorsan változik minden, ráadásul a kenyér nem olcsóbb az anyáknak, pedig a jelenlegi szociális rendszer inkább büntetni azokat a törekvő nőket, akik a multi helyett az anyaságot választják. Nos annak az anyának is büntetés jár aki kénytelen dolgozni. Mért? Mert az én gyermekem több okból kifolyólag  túllépte a kerethatárt hiányzásokban az iskolában ezért aztán fel jelentett az iskola a kormányhivatalban, aki úgy meg cincált mint egy bűnözőt majd vissza vonták a családi pótlékot továbbá pedig 15000 Ft-it fejenkénti büntetést rót ki ránk. Itt jön a képben a tény miszerint lehetetlen gyermeket is nevelni is munkát is vállalni. 

 És legyünk őszinték, nagyon kevés családban valósul meg az a modell, hogy az apa képes egyedül eltartani a családot és az anya jövedelme nem számít. 

Másrészt pedig ha mind két szőlő dolgozik, akkor meg a gyermek nevelés csúszik ki a kezünkből. Ismét saját példámra tudok támaszkodni,amikor azt mondom,”dolgoztam amióta csak az eszem tudom”, kisgyermekek mellett is….ám a lányomnál az utóbbi 2 évben kicsuszamodtok a dolgok a kezeimből. 

Más az amikor fiad van is egészen más amikor lányod s persze akkor is más ha egy ilyen meg egy olyan gyermeked van. 

Főleg akkor, ha ég is föld a különbség a két gyermek között. 

Az ilyen esetekben bizony a helyzet is változik, az események pedig szinte követhetetlené is komplikáltabbá válnak.

Emlékezetem szerint a fiam nem volt annyira érzékeny természetű pici korában. 

A tanulás sem okozat gondot nála, viszont a lányomnál az eleitől fogva olyan problémákkal kellett meg küzdenem, amelyek részben a tanárok hibája.

 Meglehetősen nem minden iskolába vannak bajok de ahová az én gyerekeim jártok, ott valami nagyon nem stimmelt. 

Nem volt ez mindig így, hiszen az ,az iskola amikor megalapították fantasztikus tanárok tették a dolgukat, majd 2-3 év után azok a tanárok ki tudja mért, de el mentek ebből az intézményből.

 Az igazgató nyugdíjba vonult, helyette egy volt tanár vette át az igazgatói posztot.  

Nagyrészt cserélődtek a tanárok és ami talán nem is lenne baj, csak hagy sajnos akadt köztük olyan, akiknek talán még gyermeke sincsen mind a mai napig… így fogalma sincs, arról miként kell viszonyulni egy gyermeki lélekhez, ahhoz, hogy a gyermek önbizalma ne sérüljön. 

Talán most már értitek mért vagyok ideges.

 Ráadásul az akkori negatív tapasztalatok elkísérték a lányomat az új iskolájába is hiszen az a régi beidegződőt félelem is az önbizalom meggyengítés meg maradt a lelkibe ennek következményeként pedig pszichologikushoz kellett járni, sőt még most is járunk. 

Elképzelni sem tudjátok milyen érzés az amikor a gyermeked félve megy az iskolába. 

Hányingere van is hasmenése, vagy pedig állandóan beteg. 

Az utóbbi 1 évben ezzel küszködök s lassan kezdem azt hinni az immunrendszere is meggyengült. 

Jó persze nem csak az elmúlt évek eseményeinek köszönhetően hanem talán még a média is a divat diktátor szereplői is tehetnek erről,hiszen jól látjuk a ma fiataljaink öltözködési stílusát amelyek verseny szerűen rivalizálnak egymással mindenféle egyéniség nélkül.  

De térjünk vissza az anyák helyzetére.

Azt gondolom, hogy régen is volt valami hasonló.

 A fiatal anyák rengeteget dolgoztak, bírták erővel és egyszerűen nem volt más választásuk, mint bírni, azonban a család sokat segített. 

Nagyik és dédik vigyáztak a kicsikre, majd a kimaradt pillanatokat a nők nagymamaként duplán megélték.

 A mi generációnknak azonban nem csak azzal kell szembenéznie, hogy a nagyik több száz kilométerre laknak, hanem a „későn” szülés miatt valószínűleg „dédi korban” leszünk, mire unokánk születik.

Gyereket azonban nem azért szerettünk volna, hogy génállományunk továbböröklődjön. 

Maszatos kezeket akarunk a legszebb blúzunkon, nagy kirándulások, meséléseket és beszélgetéseket akartunk és karácsonyi, születésnapi varázslatot, egyszerű szerdákat és különleges szombatokat.

 Tudtuk azt is, hogy nevelni nem egyszerű és néha a hajunkat fogjuk tépni. 

A gyerek és az anyaság nem csak egy tétel volt a teljesítendő dolgok listáján, hanem akartuk – sokszor megküzdöttünk értük – és teljes egészében élvezni szeretnénk.

Szóval nem az a kérdés, hogy mi anyák megérdemeljük,e  a” téged elkel tartani, élősködő vagy” mondatokat, hanem az, hogy olyan társadalomban élünk, ahol a legtöbb nő szinte megszakítja magát, hogy helyt álljon az élet minden területén (dolgozó nőként, anyaként, feleségként) és amikor megmérettetésre kerül, csak a fizetése számít, az összes többi munkája értéktelennek minősül.

 Persze, a férfiak, ha megkérdezik, azonnal rávágják, hogy az anyaság fontos, meg kell becsülni érte a nőket, de lelkük legmélyén, a családi pakkjukban hozzák magukkal déd- és ükapáik szemléletét, világfelfogását. 

Azt, amikor a férfiak döntötték el a világ és a nők sorsát és az asszonynak tudnia kellett, hol a helye. 

A férfi többet ért, mint egy nő, és a gyereknevelés a férfi számára abból állt, hogy előteremtette a pénzt cipőre, iskolára, szakmára, de éjszaka az anya kelt a beteg gyerekhez, csak ő ölelte, ha lehorzsolta a térdét, ő ült mellettem minden nap, hogy együtt tanuljanak…ö az aki meleg étellel várja hozza a társát, tiszta ruhát tesz ki az ágyra, takarít, és ápolja ha beteg a társa. 

A 21. századi férfi számára, aki társat szeretne maga mellé, “nem pedig szolgát”, ezek a régi ideák ugyanolyan elítélendőek, mint a nőknek. 

A nőknek sem vezért kell, hanem társ, akivel együtt és egymásért lehet állni a világgal szemben, együtt lehet osztozni a gyereknevelés terhein és örömein.

Csakhogy a fiúk az apáikat másolják, elsődlegesen tőlük veszik, hogyan is kell viselkednie egy férfinak, apának. (A nők pedig az anyáikat és tőlük veszik a mintát.) 

Rengeteg munka és tudatos szembenézés kell, hogy a vakon, öntudatlanul átvett kódokat felül tudjuk írni, hogy a lánc megszakadjon.

 A fejekben kell először rendet tenni, utána a mondatok és a tettek sem okoznak fájdalmat.

Sértőnek és igazságtalannak tartom a fejemhez vágott mondatokat. 

Önérzetemnek jót tenne a bocsánatkérés, de a harcom nem abban van, hogy bebizonyítsam a velem kapcsolatos tévedéseket. 

Amiért én harcolni akarok, az nem más, mint a gyermekeim, hogy ők szívből és őszintén megbecsüljék társukat, gyerekeik anyját apját a maguk ideiben. 

Hogy az egyenjogúság ne csak 80%-os legyen, hanem teljes, tudatot és lelket uraló.

Kérdés már csak az, hogy ha már a gyerekeink felnőnek s a munkahelyem sincs meg, illetve nincs is munka hely ahová vissza mehessek 40 évesen igazából csak ekkor jönnek az igazi nagy áldások. Mert a mi generációnk és a miutánunk következő generáció nem igazán érti, mit jelent felelősség teljes szerethető családi fészek.

Természetesen férfinak lenni sem könnyű a mai világban hiszen számukra sem terem babér a fán, éppen ezért úgy vélem a politika jelenlegi formája többé nem működik sőt mi több  a társadalom egészséges működése érdekében teljesen, radikálisan átkel formálni.  

Az egészséges működésben azt értem, amikor az anyának, vagy a gyermeket nevelő apának, munkáját a törvény figyelembe veszi, is ugyan úgy mint egy állást  elismeri. 

Ezt pedig úgy teheti meg, hogy nem családi pótlékformájában is egyéb segélyek formájában támogatja a családokat  hanem fizetett állásnak tekinti, amelyek magasabb kell, hogy legyen a  minimálbérnél, mivelhogy a gyermek nevelés is a velejáró házi teendők messze felülmúlja a 8 órás műszakot.

Egy egészséges jól működő társadalom csak egészséges törvényeken szertettre alapítva működhet. 

De ne feledjük a ma gyermekeink a jövőnk boldogsága, ezért pedig nagyon alapos, megfontolt, méltóságteljes törvényekre van szükség, hogy a családok szentköteléke szét ne omoljon is a természetes életformánk az emberi létezés meg ne semmisüljön.

Örömmel veszem, ha te is megírod tapasztalataidat hiszen ezáltal tanulhatunk egymástól. 

Köszönöm, hogy rendszeres olvasója vagy blogomnak. 

Isten áldása rátok is az egész emberiségre.

Szeretettel blogger anyu.  Angelica